Negatív figyelőlistára vette Izrael államadós-besorolásait a Fitch

Egy esetleges eszkaláció az izraeli katonai kiadások emelkedésével, infrastrukturális létesítmények megsemmisülésével, valamint a fogyasztói és a befektetői hangulat tartós változásával járna, és így az izraeli adósságmutatók komoly romlását okozná – indokolt a hitelminősítő.

  • MTI MTI
Negatív figyelőlistára vette Izrael államadós-besorolásait a Fitch

Izrael háborúban

A Hamász 2023 őszi brutális támadása óta Izrael előbb Gázában, majd Libanonban kezdett ellenoffenzívát, hogy megtörje az Irán által támogatott szélsőségesek állandó fenyegetését és kiszorítsa szomszédságából a terroristákat. Az eszkalálódó háború legfontosabb fejleményeiről folyamatosan beszámolunk.

Negatív figyelőlistára vette Izrael államadós-kötelezettségeinek osztályzatait kedden a Fitch Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet Izrael elleni támadása nyomán megnövekedtek a konfliktus kiszélesedésének kockázatai.

A nemzetközi hitelminősítő kedd este Londonban bejelentett lépése a devizában és helyi valutában fennálló hosszú futamú szuverén izraeli adósságállomány "A plusz", illetve a rövid távú kötelezettségek "F1 plusz" besorolására vonatkozik.

Ezek elsőrendű, befektetési ajánlású osztályzatok, ám a Fitch gyakorlatában a negatív figyelőlista a negatív osztályzati kilátásnál számottevően erőteljesebb jelzés a leminősítés valószínűségére.

Indoklásában a hitelminősítő kiemelte: megítélése szerint jelentősen megnőtt annak a kockázata, hogy más, Izraellel szintén ellenséges államok és szervezetek - köztük Irán és a vele szövetséges libanoni síita Hezbollah - is a konfliktus részeseivé válnak.

A Fitch Ratings hangsúlyozta: jóllehet az ilyen nagymértékű eszkaláció nem tartozik alapeseti előrejelzési forgatókönyvei közé, de ha mégis bekövetkezik, ez az izraeli katonai kiadások emelkedésével, infrastrukturális létesítmények megsemmisülésével, valamint a fogyasztói és a befektetői hangulat tartós változásával járna, és így az izraeli adósságmutatók komoly romlását okozná.

Izrael azonban dinamikus, magas hozzáadott értéket előállító gazdaság, amely hagyományosan ellenállóképes a regionális konfliktusokkal szemben, felkészült a katonai konfrontációkra, költségvetési, külső fizetési és készpénztartalék-mérőszámai szilárdak, így ha a konfliktus viszonylag rövid lesz és jórészt a Gázai övezet területére korlátozódik, akkor valószínűtlen, hogy hatással lenne Izrael államadós-osztályzataira - áll a Fitch Ratings keddi elemzésében.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.