Rosszul lett egy holland család, mert kannabisz volt a Haribo gumicukorban
A holland rendőrség és a Haribo közös vizsgálatot indított az ügy kivizsgálására.
A holland rendőrség és a Haribo közös vizsgálatot indított az ügy kivizsgálására.
Kábítószer tartalmú gumicukor fogyasztása miatt 31 ember került kórházba a fővárosban néhány nappal ezelőtt. De mennyi drog lehet egy gumicukorban, hogy szinte kómába löki az embert? A 24.hu-nak nyilatkozó szakértő elmagyarázta, hogy a gumicukrokban megtalálható THCJD egy olyan agresszívan viselkedő molekula, hogy önmagában veszélyezteti a fogyasztó egészségét.
A rendőrség „szenvedélykeltés” gyanúja miatt nyomoz, miután külföldiek tucatjai lettek rosszul egy pszichoaktív anyagot tartalmazó gumicukortól. A hatóságok az ezt árusító budapesti üzlet teljes gumicukorkészletét lefoglalták
A Haribo szerint csak a szokásos köszönőajándék járt a német férfinak.
Az AfD a logóval ellátott gumicukrokkal szerette volna megédesíteni a kampányt, de úgy tűnik a gyártási folyamat nem tett jót a szimbólumnak.
Egy friss felmérés szerint a dél-kaliforniai gyerekek körében már a második legnépszerűbb nikotinos termék az ízesített, nikotint tartalmazó gumicukor.
A héten már másodjára okozta valakinek a vesztét az édesség utáni csillapíthatatlan vágya.
Tizenöt embert ítélt el bűnszövetségben, üzletszerűen, különösen jelentős értékre elkövetett csalás, költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt pénteken első fokon a Győri Törvényszék.
A Miami Heat sztárjához mentőt kellett hívni.
Minőségi kifogás, nem élelmiszer-biztonsági kockázat miatt.
Egy belga filmes, Alina Kneepkens visszafelé játszva mutatja be a gumicukor-gyártást, mely nemcsak az egyszerű, de annál hatásosabb filmes forgásnak köszönhetően sikerült megdöbbentőre.
Majdnem egymillió magyar vallja magát nassolásfüggőnek, de összességében kevesebb cukrot fogyasztunk az európai átlagnál. Kérdés, megvesszük-e az édességeket jövőre is, ha 20 százalékkal emelkedik az ár.
Az indiai légitársaság Londonba tartó járatának kellett megszakítania az útját, miután egy utas, egy idős nő rosszul lett. Hordágyra tették, aztán egy fél golflabdányi gumicukrot köhögött fel.
Brazíliában rabszolgamunkára emlékeztető körülmények között termelik a gumimacik egyik alapanyagát, Németországban pedig egy olyan sertéstelepről származik a macikhoz szükséges zselatin alapanyaga, ahol nem megfelelően tartják az állatokat.
Persze ne legyünk képmutatóak, a gumicukor is csak disznózsírból készül, mint oly sok minden más. – Bár a képsorok még a józan ész megőrzése mellett is zsigerien megrázóak lehetnek.
A Nébih 20-féle gumicukrot tesztelt, és sorrendet is felállított belőlük. Az első helyezettre számítani lehetett, de azért második helyre egy meglepetés-gumimaci futott be.
Cukormentes gumicukrot dobott piacra a Haribo az Egyesült Államokban, ám a vevők nem elégedettek: a panaszok szerint órákat ültek a vécén és sírórohamokat kaptak a fürdőszobában.
Három és fél milliárdos beruházást zárt le a Haribo nemesvámosi gyárában, amelyhez 800 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az Új Széchenyi-terv keretében európai uniós forrásból; 40 új munkahelyet hoztak létre – hangzott el a cég szerdai projektzáró rendezvényén szerdán.
Az édességrajongó Gombóc Artúrok is végre boltra lelhetnek Budapest egyik legszebb útján, és még súlyos tíz-százezreket sem kell a zsebükbe gyűrniük, ha luxusra vágynak.
Mintegy 400 ezer tasak átcímkézett, jogellenesen meghosszabbított minőség megőrzési idejű gumicukor miatt több mint 300 milliós bírságot szabott ki a Pest Megyei Kormányhivatal - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).