„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Tizenöt embert ítélt el bűnszövetségben, üzletszerűen, különösen jelentős értékre elkövetett csalás, költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt pénteken első fokon a Győri Törvényszék.
Havasiné Kulcsár Petra, a bíróság szóvivője elmondta, hogy a 2014-ben indult perben az ügyészség 21 embert vádolt meg. A törvényszék tizenöt vádlottat bűnösnek mondott ki, őket egy év négy hónap és öt év közötti, többségében végrehajtandó szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte. Hat embert bizonyítottság hiányában felmentettek, köztük van az első- és a másodrendű vádlott is.
A tényállás szerint a bűnösnek kimondott vádlottak közül nyolcan voltak tagjai annak a bűnszövetségnek, amely gumicukrok és más édességek felhasználásával klasszikus "körhintacsalást" elkövetve okozott több mint hárommilliárd forint kárt a költségvetésnek. További hét vádlott a bűncselekményekben döntően fiktív számlák kiállításával működött közre.
A vádlottak fiktív számlák felhasználásával azt a látszatot keltették, hogy az árut hazai beszerzés után külföldre értékesítették, de ugyanaz az áru a bűnszövetség tagjai által működtetett cégeken keresztül többször körbejárt, végül Magyarországon adták el számla nélkül.
A felmentett hat vádlott esetében kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, hogy tudtak-e a fiktív értékesítésről.
Az ítélet indokolása szerint a törvényszéknek – az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatával összhangban – nyomatékos enyhítő körülményként kellett értékelnie, hogy a bűncselekmények elkövetése óta jelentős idő telt el, emiatt csak a törvényi minimumhoz közeli büntetés volt kiszabható.
A bűnösnek kimondott tizenöt vádlott fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért. A per másodfokon a Győri Ítélőtáblán folytatódik.
(Képünk illusztráció)
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.