A madarak miatt alakította át villanyoszlopait a Dunakanyarban az E.On
A cég olyan szerkezeteket szerelt fel, amelyek megakadályozzák, hogy a madarak áramütést szenvedjenek.
A cég olyan szerkezeteket szerelt fel, amelyek megakadályozzák, hogy a madarak áramütést szenvedjenek.
Emellett a párt írásbeli kérdéssel fordul Nagy István agrárminiszterhez.
Ágasegyházán a 2252. lakosként tüntették fel az egyik villanyoszlopon fészkelő gólyát.
Karcsi, a gólya rendszeresen kirepül a Dunapartra, de a Palatinus Strandot is előszeretettel látogatja.
Heves zivatar rogyasztotta meg az endrefalvai nagy gólyafészket, csonka is lett a gólyacsalád. A nagyobb tragédiát azért sikerült elkerülni, két fióka megmaradt. A fészket előbb az emberek igazították meg, majd a gólyák végezték el az utolsó simításokat.
Évek óta elsőként repül be a magyar légtérbe Kele, sőt már az apja is első volt. Teljesen véletlenül éppen Fekete István író kedvenc temploma mellett fészkel.
Magyarországon öt-hat éve telel át rendszeresen néhány fehér gólya. Ezek a madarak a természetes alkalmazkodás miatt maradnak itthon a vonulás helyett, alapvetően nem szorulnak emberi segítségre.
Az MVM Démász azt ígérte, haladéktalanul leszigetelik az állatokra veszélyes vezetékeket.
Három kisgólyát találtak a fészekben, őket a Kecskeméti Vadasparkba szállították.
Még a gólyafióka élete is veszélybe került Arnóton, de azonnal ugrott mindenki, akinek kellett, így elmaradt a tragédia.
A fészekben még három tojás van.
Tóthné Laura a sokadik megosztója volt annak a photosoppolt képnek, amelyen Semjén Zsolt halott gólyákkal látható, és amely miatt a jobboldali publicista pellengérre állította. A hvg.hu-nak arról beszélt: mocskolódó üzeneteket is kap azóta.
Egy megszerkesztett fotó terjed el a miniszterelnök-helyettesről.
A szelekció természetes, az előző években is volt rá példa.
Sok madarat a villanypóznákon éri áramütés, de az extrém aszályos nyár is betett nekik. A brit közmédia videóriportot forgatott róluk.
A tulajdonos szerint életveszélyes az épület, fél évig viszont biztosan nem lehet hozzányúlni.
A sokáig stabil állomány öt esztendő alatt nagyot zsugorodott.