Megint befutó lett a Rogánt és Habonyt helikoptereztető cég
Meghosszabbították a mandátumukat a budaörsi reptéren, ahol a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. fél év alatt sem volt képes lebonyolítani az üzemeltetési pályázatot.
Meghosszabbították a mandátumukat a budaörsi reptéren, ahol a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. fél év alatt sem volt képes lebonyolítani az üzemeltetési pályázatot.
hvg.hu
Az álhíreket Magyarországon jóval régebb óta használják, mint máshol, Habony pedig 2002 óta használja hatékonyan a közösségi médiát és épít Fidesz-közeli médiahálózatot. Habony persze nem nyilatkozott a lapnak.
hvg.hu
Profi módon dolgozták át a Narcos című Netflix-sorozat főcímét, felidézve az elmúlt nyolc év kormányoldali ügyeit.
hvg.hu
Aktívak, olykor milliárdos befektetésbe fognak, esetenként pedig Tiborcz köreivel üzletelnek azok a vállalkozók, akik az idestova egy éve lezárt letelepedésikötvény-programhoz köthetők. A kötvénybuli miatt feljelentést tett a Transparency International, hivatali visszaélés gyanújával.
Habony Árpádék a magyaros korrupciót is exportálták a lappal.
hvg.hu
Habony Árpád és Arthur Finkelstein még 2015-ben alapítottak közösen céget, ennek azonban még Finkelstein halála után is csak 50 százalékos tulajdonosa maradt Habony. Nem sokáig: mostanra kivásárolta a tulajdonostársat.
hvg.hu
Bűnözők, korrupt és veszélyes alakok veszik meg maguknak az állampolgárságot, gyakran szintén korrupt bűnözőktől.
hvg.hu
Feltűnően aktívak, olykor milliárdos befektetésekbe fognak azok a kormányhoz köthető vállalkozók, akik az idestova egy éve lezárt letelepedési kötvénnyel üzleteltek.
HVG
Vannak elsőre kevésbé látható következményei a hódmezővásárhelyi választásnak. Vona Gábor hosszú idő után igazolva érezheti magát, Habony Árpád viszont vakarhatja a fejét. Gulyás Márton jósnak bizonyult, a nagyobb baloldali pártok statisztának tűnnek, a kisebbek viszont egyenesen a lúzerek között találhatják magukat. Igaz, alattuk még ott van Lázár János.
G. M.
Csúcsidőben az állami hirdetési piac több mint felét uralta Simicska Lajos médiaportfóliója, mielőtt összeveszett volna Orbánnal, mostanra lényegében nem érkezik oda egy fillér sem.
hvg.hu
Minden 100 forintnyi hirdetési bevételből 70 állami volt tavaly a Figyelőben.
hvg.hu
Kedden védői perbeszédekkel folytatódott Oszter Sándorék pere a Budapest Környéki Törvényszéken, az ügyben Busch Béla ügyvéd is érintett.
hvg.hu
Kovács Lóránd neve nemrég egy utolsó pillanatban lefújt, nemzetbiztonságilag is kényes tenderen bukkant fel.
hvg.hu
Grúz befektetésekre alapított vállalkozást az a grúz üzletember, aki korábban Soros György alapítványának budapesti munkatársa volt, utóbb pedig a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal bizalmasánál tárgyalt.
HVG
Sorban épülnek a szállodák a fővárosban, részben olyan ingatlanokon, amelyeket a közelmúltban a belvárosi önkormányzattal üzletelő pénzemberek kaparintottak meg. A vagyonhalmozásnak még nincs vége.
Nemzetbiztonsági szempontból kényesnek mondható belügyi közbeszerzésnél is felbukkant a Habony Árpádhoz köthető Kovács Loránd ügyvéd.
hvg.hu
Hiába érdeklődött Kész Zoltán, a miniszterelnökség egyetlen mondattal kibújt az adatszolgáltatás kötelezettsége alól.
hvg.hu