#halászat



Véget ért a folyami halászat az országban, bajban a szakma
 

Véget ért a folyami halászat az országban, bajban a szakma

A halászati törvény módosítása januártól tiltja a folyami halászatot a természetes vizekben, ez egyben egy teljes szakma ellehetetlenülését is jelenti. A halászok Szeged mellett tiltakoztak hétfőn, hogy jogszabályi változásokat érjenek el, illetve kárpótlást várnak megélhetésük ellehetetlenülése miatt.

hvg.hu hvg.hu


 

"Hazardírozás folyik a Balatonnál"

Az már régóta tudható, hogy valami nagyon nincs rendben a balatoni halak, halászat körül. Sem a halászat egy évvel ezelőtti felfüggesztésének indokairól, sem hatásairól nem derült ki azóta sem semmi. Az ügyben érintett nonprofit szakvállalat vezérigazgatója azonnal távozott, de lelépését is nagy csend övezte. Mostanáig. Füstös Gábor elsőként a hvg.hu-nak beszél a Balaton halállományát, sőt teljes élővilágát fenyegető "orosz rulettről".

Török Tünde Török Tünde



Áder:
 

Áder: "Nálam a szürke harcsa és a fogas messze veri a lazacot"

A szenvedélyes pecás hírében álló köztársasági elnök a Heti Válasznak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy támogatja azokat a törekvéseket, amelyek a hazai horgászat ügyét segítik, és azt szeretné, ha újra divatba jönne a magyar hal fogyasztása – nemcsak karácsonykor. De kiderül az interjúból az is, hogyan főzi a halászlevet.

hvg.hu hvg.hu

Szigorúbb horgászszabályok jönnek, a nagy halakat is vissza kell engedni
 

Szigorúbb horgászszabályok jönnek, a nagy halakat is vissza kell engedni

A horgászokat érintő szigorúbb szabályozást vezet be a kormány a Népszabadság információi szerint, így várhatóan fogási tilalmat és mérethatárokat vezetnek be a keszegfélékre is, néhány nemeshal esetében pedig nem csak a méreten aluli, hanem a bizonyos méret fölötti példányokat is vissza kell majd dobni.

hvg.hu hvg.hu


Van háló, de hol a hal? – Mautner Zsófi roma ételeket főz
 

Van háló, de hol a hal? – Mautner Zsófi roma ételeket főz

A nagy gyerekek már kirepültek, ezért öt kisebbet vett magához a feleségével az a tiszai halász, aki a cigány halételek világába vezeti be Mautner Zsófia gasztrobloggert és a Romani Gasztro egyik szerzőjét a Roma Sajtóközpont új sorozatában, a Masina mesék-ben.

Roma Sajtóközpont Roma Sajtóközpont




Makrélaháború a láthatáron
 

Makrélaháború a láthatáron

Az Európai Unió halászati bizottságának többsége azt tervezi, hogy szankciókat vezet be a Feröer-szigetek ellen amiatt, hogy a Dánia részét képező, de nem uniós tag szigetek a megengedettnél nagyobb mennyiségű makrélát fogtak ki. A végső döntés a hét közepén születik meg, a szankciók komoly károkat okozhatnak a szigetek gazdaságának. A Feröer-szigetek mellett Izland is rosszul járhat.

hvg.hu hvg.hu



Milliárdos EU-támogatással tizedelik a tengerek halállományát
 

Milliárdos EU-támogatással tizedelik a tengerek halállományát

A környezetvédők szerint évente egymilliárd eurós támogatás jut olyan nagyipari halászoknak, akik a kifogott hal jelentős részét döglötten dobják vissza a tengerekbe. A Greenpeace Arctic Sunrise nevű hajója a romániai Konstancából indult útjára, hogy a most lezárás előtt álló uniós halászati politika reformjában az európai kis halászközösségeket mozgósítsa.

hvg.hu hvg.hu


Rijekában akciózik a Greenpeace
 

Rijekában akciózik a Greenpeace

A Greenpeace Horvátországban, Rijekában hívja fel a figyelmet a hétvégén a tengerek túlhalászatának veszélyeire, valamint arra, hogy az Európai Unióban (EU) nemsokára elfogadják a közös halászati politika reformját.

MTI MTI