#hitelezés

Orbán Viktor a kamara évnyitóján: Négy bölcsességet kell érvényesíteni a gazdaságpolitikában

Hogyan képzeli a kormány a gazdaság jövőjét? Miért fontos, hogy jóban legyünk Németországon kívül más, keleti országokkal is? Erről is beszélt a Magyar Gazdasági és Iparkamara hagyományos évnyitó rendezvényén Parragh László elnök mellett Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök. A konferencia ismét szakított a hagyományokkal, és – az elmúlt két évhez hasonlóan – a magyar gazdaság másik potentátja, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György nem volt jelen, most azonban nem is beszéltek róla.




Alig kerül többe egy 15 millió forintos szabad célú személyi kölcsön, mint egy lakáshitel

Nemrég még 8 millió forint volt az ingatlanfedezet nélkül felvehető személyi kölcsönök maximális összege, és nem is úgy tűnt, hogy a bankok ennél többet szándékoznának adni. Ehhez képest most akár 15 millió forinthoz is hozzá lehet így jutni, akár órákon belül. Ezzel felmerül a kérdés, hogy amennyiben ekkora összegre van szükségünk, akkor a személyi kölcsön vagy a szabad célú jelzáloghitel lesz-e a jobb megoldás. Összeszedtük az érveket pro és kontra.







Már az Erste Banknál is elérhető a felturbózott falusi csok

Az úgynevezett preferált kistelepülésen ingatlan vásárlók vagy építkezők rendkívül gáláns állami támogatásra számíthatnak meglévő és vállalt gyerek esetén egyaránt. Itt ugyanis az emelt összegű falusi csok mellett a csok plusz előnyeit is ki tudják használni, feltéve, hogy megfelelnek a feltételeknek. A Bankmonitor szakértői szerint ugyanakkor van egy kis bökkenő a falusi csoknál, mégpedig az, hogy jelenleg csak kevés pénzintézetnél érhető el. Ezen bankokhoz csatlakozott a napokban az Erste Bank.







Milyen feltételekkel igényelhetünk szabad felhasználású jelzáloghitelt 2024-ben?

Nem kell feltétlenül gyorskölcsönt vagy személyi kölcsönt felvennünk, ha pár millió forintra lenne szükségünk. A jelzáloghitelek között a népszerű lakáshitelek mellett szabadon felhasználható konstrukciók is elérhetőek. A Bankmonitor szakértői összegyűjtötték, kik és milyen feltételekkel vehetnek fel 2024-ben szabad felhasználású jelzáloghitelt.


5 kérdés és válasz a csok plusszal és a hitelpiaccal kapcsolatban

A 2024-es évben érdemben átrendeződött a hitelpiac. Ez köszönhető az új lakástámogatásoknak és a piaci kölcsönök érdemi kamatcsökkenésének is. Az új helyzetben számos kérdés foglalkoztatja a lakáskeresésben lévőket, az ezekre adott válaszok pedig érdemben befolyásolják a szereplők döntését.


Lehet ingyenes bankszámlája egy nyugdíjasnak? Miért ne?

A nyugdíjasok számára minden forint számít, hiszen a magas infláció különösen nagy elánnal falja fel az egyébként sem túl magas jövedelmüket. Sok idős nem gondol azonban arra, hogy akár egy bankszámlaváltással is jelentős összeget takaríthat meg, már csak azért is, mert akár ingyenes számlája is lehet. Ez ráadásul nem szimpla havidíj mentességet jelent, hanem azt, hogy a bankkártyáért, az utalásokért, sőt az idősek körében népszerű csoportos beszedési és állandó átutalási megbízásokért sem kell fizetniük. A Bankmonitor szakértői megvizsgálták, milyen ingyenes lehetőségek vannak jelenleg.


Itt az új év, itt vannak az új banki kamatok: érdemes rohanni lakáshitelt felvenni?

Szakértők szerint ahhoz, hogy 2024-ben ismét felpöröghessen a lakáshitelezés Magyarországon arra van szükség, hogy 6 százalék alatti kamattal lehessen lakáshitelhez jutni. A Bankmonitor szakértői szerint ez mostanra reális közelségbe került, hiszen 7 százalék alatti kamatot gyakorlatilag bárki kaphat, aki hitelképes, a bankok által támasztott egyedi feltételek teljesítésével pedig akár 6 százalék alatti kamat is elérhető.