#hitelezés

Visszaesett a görög hitelezés

Az idén júliusban 6,4 százalékkal esett vissza a hitelezés Görögországban 2012 júliusához képest. A görög központi bank szerint a csökkenés kissé lassult júniushoz viszonyítva, de így is jelentős maradt.


Kína magával ránthatja a világgazdaságot

Hogyan végződhet egy történet, melynek főszereplői túlméretezett állami ingatlanfejlesztő cégek, kiköltekező bankok és egy sor eladhatatlan ingatlan? Kína komoly adóssághegy alatt nyög, mely a nyugati világéhoz hasonló gazdasági válság szelét vetíti előre, és még azon is túlmutathat.




Vinnék a hitelt vállalatok, mint a cukrot

Egyre nagyobb a vállalatok érdeklődése a Növekedési Hitelprogram iránt. Elsősorban az I. pillér, azon belül is főként a forint beruházási hitelkiváltás, a forgóeszköz és gépbeszerzés finanszírozása jutott a cégek ingerküszöbe fölé.



Robbanás előtt a vállalati hitelezés?

A bankok többsége teljes mértékben nyitott új vállalati hitelek kihelyezésére – derül ki a KPMG Vállalathitelezési Hangulatindexéből. A hitelezési hajlandóság minden hitelcél esetén javult, de összességében még elmarad a 2011. tavaszi adatfelvételnél regisztrált szinttől. A bankok 40 százaléka a hitelkereslet növekedését érzékeli, de szektorszinten csak 30 százalékuk számít a hitelállomány növekedésére.


Kemény dió a hitelezésben: aggódik a PSZÁF

A mérséklődő, de még mindig jelentős lakossági devizakitettség kezelése marad a banki működés egyik kulcsfeladata a közeljövőben is – hívta fel a figyelmet idei első fogyasztóvédelmi kockázati jelentésében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).


Dől a pénz a cégekhez az MKB-tól

A Magyar Nemzeti Bank 81,78 milliárd forintot állapított meg Növekedési Hitelprogramjából az MKB Bank részére. Az összegen felül, középtávú növekedési stratégiájának keretein belül az MKB további 120 milliárd forintot fordít a kis- és középvállalati szektor finanszírozására.



Felfutás várható az ingatlanpiacon

A kamattámogatott lakáshitelezés év eleji és a szocpollal kapcsolatos szabályok várható változása élénkítheti az ingatlanpiacot – mondta el az InfoRádióban az FHB Bank Zrt. vezérigazgató-helyettese. Tokodi Gábor szerint a jegybanki alapkamat csökkenése szintén kedvező hatást gyakorol a hitelezésre.


Hitelezési kedv van, de lát valaki darut valahol?

A bankok nem azért nem adnak pénzt a cégeknek, mert nem tudnak vagy akarnak, hanem azért, mert nincs mire – mondta a hvg.hu-nak Csont Dávid, a CIB Bank nagyvállalati és projektfinanszírozási divíziójának vezetője. A legnagyobb hitelfelvevőknek tekinthető nagyvállalatok visszafogják hosszú távú befektetéseiket, aminek az oka a magyar környezet kiszámíthatatlansága és a vállalatokat sújtó extraterhek. Ennek következtében a beszállítók kis- és középvállalati köre sem vesz fel új hiteleket. Amíg ez a helyzet nem fordul meg, az élénkítésre tett kísérletek nem elegendőek.


A kormány a növekedés legfőbb akadálya

A gazdasági növekedést elsősorban a kormány hátráltatja a bankárok szerint. A bankoknak elemi érdeke, hogy finanszírozzák a gazdaságot, de a cégek a kiszámíthatatlan gazdaságpolitika miatt nem tudnak tervezni, és így a többségük hitelt sem keres, pedig erre lenne szükség, hogy a gazdaság növekedjen.


Mankót adna a Matolcsy-csomagnak a JP Morgan

Növelhető lenne a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által bejelentett hitelezés- és gazdaságösztönző intézkedéscsomag hatékonysága, ha a kormány valamilyen garanciát társítana a program mellé a résztvevő bankok kockázatainak enyhítésére - vélekedtek az MNB-programra visszatekintő értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.


Matolcsy bejelentette első jegybankelnöki csomagját

Többlépcsős programot jelentette be a vállalkozások hitelezésének megsegítésére Matolcsy György jegybankelnök a Monetáris Tanács ülése után. A Növekedési Hitel Program (NHP) szerint a vállalkozások olcsó hitelt kapnak, többek között a devizahiteleik kiváltására is. A csomag a devizatartalékot 3 milliárd euróval csökkenti.






Megállt a vállalati hitelkondíciók szigorodása

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) januári hitelezési felmérése szerint a vállalati hitelek feltételei 2012 utolsó negyedévében nem változtak, miközben a háztartási hitelek feltételei tovább enyhültek - hangzott el a jegybank csütörtöki tájékoztatóján.