A nyugati világ éveken keresztül irigykedve figyelte a kínai gazdaság töretlen erősödését, az évi 10 százalékos gazdasági növekedést, a vastag többletet felmutató külkereskedelmet, és a semmiből gomba módra kinövő felhőkarcolókat. A megállíthatatlan(nak tűnő) növekedés mögötti üzleti stratégia igen egyszerű: az állam hatalmas területeken vásárol, vagy rosszabb esetben államosít földeket, ezeket értékesíti többségében ugyancsak állami vagy önkormányzati tulajdonú fejlesztési vállalatoknak, akik lakóházakat, felhőkarcolókat, utakat és üzleteket építenek, ahová sorra költöznek be a vidéki Kína polgárai. A gond csak az, hogy ez az üzleti modell a bukás szélére került – írja a Pénzügyi Szemle Online blogja.

A fejlesztésekhez elképesztő mértékben kellett eladósodnia az államnak és a fejlesztő cégeknek, és végső soron a lakásokat megvásárló magánszemélyeknek is. A kínai gazdaság teljes hitelállománya – állam, vállalati szektor és háztartások – a 2008-ban mért 130 százalékról mára a GDP 200 százaléka fölé szökött, ami ilyen rövid idő alatt példátlan hitelbuboréknak számít.

Az eladósodás több nagyváros önkormányzatát és fejlesztőcéget a tönk szélére sodort – az önkormányzatok elvileg nem adósodhatnak el Kínában, ezt az akadályt azonban önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanfejlesztő cégek alapításával remekül át lehet hidalni –, amely pénzügyi kutyaszorítóból még ki tudnának keveredni, ha jó áron értékesíthetnék a felépített lakásokat és üzleteket. A második csapás azonban itt érkezik: a lakások nem fogynak, a vásárlók elmaradnak, az üzlethelyiségek üresek, így a jelentős adósságot cipelő ingatlanfejlesztő cégek bevétel nélkül maradnak.

Miként végződhet egy történet, melyben nyakig eladósodott ingatlanfejlesztő cégek, bankok és eladhatatlan ingatlanok szerepelnek? A válaszért sem időben, sem térben nem kell messzire mennünk: egy jókora pénzügyi és reálgazdasági összeomlással, csakúgy, mint az Egyesült Államokban vagy az eurózóna rosszabb sorsú országaiban. Ha tényleg ez a jövőkép realizálódik Kínában, akkor egy fontos kérdés marad még: a kínai állam az elképesztő méretű pénzügyi tartalékaival vajon képes lesz-e mentőövet dobni a bajba jutott ingatlanfejlesztőknek és bankoknak, és vajon elkerülheti-e a nyugati világot romba döntő pénzügyi és gazdasági válságot?