Meglepetés jön az iPhone-okra: visszatér az első modell ikonikus háttérképe
Az Apple némi nosztalgiát csempész az iOS 16 operációs rendszerbe, derül ki a rendszer harmadik fejlesztői betaverziójából.
Az Apple némi nosztalgiát csempész az iOS 16 operációs rendszerbe, derül ki a rendszer harmadik fejlesztői betaverziójából.
Látványos, a WWDC inspirálta háttérképet tölthet le iPhone-jára, iPadjére, sőt akár Mac gépére is.
A Microsoft több funkciót is készített a Windows 11-hez, de hivatalosan még egyikről sem beszélt.
Létezik már klasszikus értelemben vett háttérkép az Apple új operációs rendszeréhez, a macOS Monterey-hez. Nem hivatalos, de akár az is lehetne.
Milliók látják majd telefonjaikon a Realme tervezőversenyén legjobbnak ítélt háttérképeket – készítőik pedig milliókat is kaphatnak értük.
Egyre többen használják a Microsoft megújult böngészőjét, és ezt igyekszik is meghálálni a fejlesztő. Például azzal, hogy nemsokára új, ismert játékokkal kapcsolatos témákat lehet letölteni. Az Edge Canary használói pedig már most is elérhetik ezeket.
A Zoom és a Microsoft Teams után a Google Meetben is megjelenik a lehetőség, hogy a felhasználók egyéni háttérképet jelenítsenek meg maguk mögött a beszélgetésben.
Egy kis okoskodással megoldható, hogy a kedvenc GIF-ünk legyen a Chrome böngésző üres lapjának háttérképe.
Gaurav Agrawal azután jelentkezett a BBC-nél, hogy a fotóját több híroldalon is viszontlátta. Mint kiderült, semmit sem tudott arról, hogy a fényképe veszélyes az androidos telefonokra.
Egyiptom, Dubaj és a Szahara is látható madártávlatból azokon a képeken, melyeket műholdtechnika és az Earth programja segítségével rögzített a Google. A fotók háttérképnek sem rosszak.
Tizenkét évvel ezelőtt jelent meg az első iPhone, hogy azután minden esztendőben újabb és újabb modellek kövessék. Számos hivatalos háttérkép is napvilágot látott azóta, és most valamennyi egy helyen megtalálható, és akár le is tölthető.
A Galaxy S10 egyik fontos jellemzője, a "lyukas" képernyő egyre kreatívabb háttérképek készítésére ösztönzi a grafikusokat. Mutatunk néhány remek példát.
A Microsoft a maga módján, egy szép karácsonyi háttérkép-válogatással segít abban, hogy a PC-nk is jelezze, mindjárt itt a karácsony.
Rengeteg szép háttérképeket biztosít ez az androidos alkalmazás, ami az egyik legjobb ingyenes fotószolgáltató fotótárát használja fel.
Nem kell letöltenie az iOS 11-et, hogy olyan háttérkép legyen a telefonján, amelyik már ezt az operációs rendszert idézi.
Az egyik legjobb ingyenes képszolgáltató kínálatát használták fel ehhez az ingyenes programhoz, amely választható időközönként változtatja számítógépe háttérképét.
Attól függően, hogy melyik wifi-hálózatot használja, milyen nap van, vagy milyen idő, változhat a háttérképe is – ezt garantálja ez az alkalmazás.
A Microsoft referenciagépe, a bivalyerős Surface Studio háttérképe eredeti méretben letölthető – mutatjuk hol éri el.
Ez az ingyenes program Windowsot futtató és Apple számítógépekre is szép háttérképeket varázsol, rengeteg csodás fotó közül lehet válogatni benne.
Érdemes a Google alkalmazását használni a mobil vagy tablet személyre szabására, hiszen fantasztikus felvételek várják és kézre eső a használata.