Új funkciót kap a Google Meet, már kezdheti válogatni a képeket hozzá

A Zoom és a Microsoft Teams után a Google Meetben is megjelenik a lehetőség, hogy a felhasználók egyéni háttérképet jelenítsenek meg maguk mögött a beszélgetésben.

  • hvg.hu hvg.hu
Új funkciót kap a Google Meet, már kezdheti válogatni a képeket hozzá

A koronavírus-járvány miatt továbbra is igen népszerűek a különböző, a videokonferencia-hívásokat lehetővé tévő szolgáltatások, ezért a cégek igyekeznek új funkciókkal magukhoz csábítani a felhasználókat. A Microsoft például nemrég a háttérzajokat kiszűrni képes algoritmust pakolt a Teamsbe, a Zoom pedig olyan piacteret nyitott, ahol pénzt tudnak keresni a felhasználók. Most a Google rakott egy félig-meddig új funkciót a Meetbe.

A cég egy blogbejegyzésben jelentette be, hogy aki a Chrome böngészővel használja a szolgáltatást, az a windowsos gépeken, a Mac-eken, valamint a Chrome OS-t futtató laptopokon is saját háttérképet állíthat be magának, hogy az látszódjon a beszélgetésben a többieknek. A Google azt ígéri, hamarosan a mobilos változat is megkapja majd az újítást.

Az új funkció azonban csak bizonyos szempontból új, a konkurens szolgáltatások – a Teams és a Zoom – ugyanis már régebb óta lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egyéni háttérképpel dobják fel a beszélgetésüket. Ennek persze van egy másik előnye is: nem kell rendet tenni a szobában a videotelefonálás előtt.

A Google szerint az újdonság nem mindenkinél jelenik meg egyszerre, így akár az is lehet, hogy egy-két hetet várni kell rá.

Sundar Pichai, a Google vezetője nemrég arról számolt be, hogy a Meeten keresztül naponta 235 millió találkozót szerveznek, és mintegy 7,5 milliárd videohívást bonyolítanak le.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.