A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Gaurav Agrawal azután jelentkezett a BBC-nél, hogy a fotóját több híroldalon is viszontlátta. Mint kiderült, semmit sem tudott arról, hogy a fényképe veszélyes az androidos telefonokra.
Különös hibára derült fény a múlt héten az androidos telefonokkal kapcsolatban. Ahogy arról beszámoltunk, ha egy bizonyos fényképet háttérképnek állítottak be a felhasználók a mobiljukon, az nagyon furcsán kezdett el viselkedni: ki-be kapcsolgatta a kijelzőt.
Mint kiderült, a bajt nem egy rosszindulatú kód okozta, hanem a fotó színvilága, azt ugyanis az Android 10 nem tudta megfelelően kezelni. A hiba elsősorban a Samsung telefonokat és a régebbi Pixeleket érinti.
Miután több híroldalon is megjelent, hogy a fotóval óvatosan kell bánni, a BBC-nél jelentkezett a férfi, aki készítette. Gaurav Agrawalnak kutatóként dolgozik San Diegóban, szabadidejében pedig amatőr fotósként kattintgat. Mint mondta, a fényképet még 2019 augusztusában készítette a montanai Saint Mary tónál, amit aztán a Flickr-oldalán is megosztott. A harmadik alkalommal látogatott el a helyszínre, hogy elkészítse a „tökéletes fényképet”.
Agrawalt saját bevallása szerint semmilyen rossz szándék nem vezérelte, és mint mondja, rosszul érzi magát, amiért kellemetlenséget okozott a mobilosoknak.
A fotót egy Nikon fényképezőgéppel készítette, majd egy kicsit még szerkesztett rajta a Lightroom nevű program segítségével. A problémát ez okozta. Agrawal megígérte, legközelebb más formátumot fog használni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.