A Fidesz propagandáját harsogva jelentette be a mindszenti önkormányzat, hogy átmenetileg bezárják az idősotthont
Az idősotthon átmeneti kiürítése 19 gondozottat érint, ők Hódmezővásárhelyre kerülnek november eleje és 2023. április 15-e között.
Az idősotthon átmeneti kiürítése 19 gondozottat érint, ők Hódmezővásárhelyre kerülnek november eleje és 2023. április 15-e között.
Háromévesnél kisebb gyerekek látogatják egy japán idősotthon lakóit, hogy felvillanyozzák őket.
A védelem gyengülése sokkal élesebb, mint amit a fiatalabbaknál tapasztaltak – vélik angliai kutatók.
Tíznapos elkülönítést írnak elő a pozitív mintát produkálóknak.
Előírni nem tudják a kötelező maszkviselést a budapesti közösségi közlekedésben, ezért csak kérik. A fővárosi önkormányzat az idősotthonokban viszont szigorít: kijárási korlátozást vezet be november 2-től.
A fotók alapján a lakók örülnek a bolyhos állatoknak.
Akár igazi palotába is költözhetnek azok a nyugdíjasok, akik vállalják, hogy megosztják egymással életterüket, s így a költségeket is.
A kórház krónikus osztályának főápolója állítólag egy idősotthont is tudott ajánlani, ahol milliós kenőpénzért előre lehet kerülni a várólistán.
Az intézményekben sokan megfertőződtek és sokan meg is haltak a koronavírus-járvány során.
A mutáció egy belga idősotthonban terjedt szét. Az elhunytak oltva voltak.
Az otthont fél évre bezáratták, a rendőrség hallgatja ki az igazgatót és egy szociális munkást.
Közel 15 ezerrel nőtt tavaly a szociális étkezést igénylők száma, de azok is többen lettek, akik otthonukban igényelnének segítséget.
Egy friss kutatás szerint a budapesti fenntartású idősotthonok már nagyon jól állnak átoltottságban, és a halálozási arány is a fele az országosnak. Amikor fordítva volt a helyzet, a csapból is a Pesti úti idősotthon folyt, mostanra 176 intézmény áll nála rosszabbul.
Érintésmentes találkozás megengedett az idősotthonoknál, de nincs mindenhol erre lehetőség.
Eddig idősotthonban lakott, mert folyamatos orvosi felügyeletre szorult.
A testkamerák felvételeit nyilvánosságra hozták szerencsére.
56-an haltak meg a támadásban, a túlélőket elhurcolták.
Az országos tiszti főorvos még csütörtökön kiadja azt a határozatot, amelynek értelmében újra látogathatóak lesznek a szakosított szociális intézmények, amelyeket el is hagyhatnak a gondozottak.
Egy külön helyiségben találkozhatnak a bentlakó idősek a látogatókkal, de csak egy üvegfalon keresztül beszélgethetnek.
A Blikk szerint a veterán szocialista politikus kiemelt ellátásban részesül.