Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#igazságszolgáltatás

Serdült Viktória hvg360

Talárt nem visznek, de nem hagyják magukat megfélemlíteni – így készülnek az utcára vonulni a bírák

Példa nélküli demonstrációra készülnek függetlenségükért a magyar bírók jövő szombaton. A megmozdulás hamar kiváltotta a kormány és propagandája rosszallását, pedig a bíráknak a törvény szerint Magyarországon is minden joguk megvan a véleménynyilvánításhoz. Matusik Tamás, az Országos Bírói Tanács volt elnöke úgy látja, a közbizalmat éppen a szőnyeg alá seprés rombolja, pedig a demokratikus jogállam alapvetése a nyílt diskurzus a közügyekről. Endrédy Zoltán, a Magyar Bírói Egyesület elnökségi tagja szerint pedig azért van szükség a kiállásra, hogy minden szükséges feltételük meglegyen a munkához.

Serdült Viktória hvg360

Hilbert Edit volt OBT-elnök: Nem egy lehajtott fejű, hanem egy megtört gerincű OBT-t látok

Azzal, hogy az Országos Bírói Tanács részt vett a kormánnyal kötött négyoldalú megállapodás megalkotásában, túlterjeszkedett a hatáskörén – véli a Budapest Környéki Törvényszék egykori elnöke, aki 2018-ban, a Handó Tünde-érában vezette a testületet. Hilbert Edit szerint az OBT így egy olyan csapdába került bele, amiből most kereshetik a kiutat. A jó szándékukat nem vonja kétségbe, de amit ő jelenleg lát a részükről, az nem más, mint lelkes amatőrök dilettantizmusa és a jogszabályok ismeretének hiánya. Interjú.

hvg360 hvg360

Bloomberg: Orbán, Macron és Meloni vetélkedik, ki legyen Trump hangja Európában

Ismét szorul vissza Magyarországon a igazságszolgáltatás függetlensége, idéz magyar civileket az EUobserver. Az európai gazdaság visszaszorul az USA mögött, írja a Times. Marine Le Pen a Trump-féle forgatókönyvet alkalmazza Franciaországban, írja a Washington Post szerzője. Az Independent szerint a Nyugatnak meg kell gátolnia, hogy Szíriában működésképtelen legyen az állam. A NYT szerzőjének kommentárja szerint nem jó, de nem is felháborító, hogy a feldühödött tömegek a bosszú nevében feldúlták Damaszkuszban az elnöki palotát. A Financial Times szerint helyes, hogy a román Alkotmánybíróság eltörölte az elnökválasztás eredményét. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.

Serdült Viktória Itthon

„Egy bíró egy ilyen ajánlatot meg sem hallgathat!” – a tiltakozás ellenére megszavazták, hogy a bírák fizetésemelését igazságügyi reformokhoz kössék

Az Igazságügyi Minisztérium által kezdeményezett négyoldalú megállapodás végleges szövegét az Országos Bírói Tanács tagjai és az érdekképviseletek is csak hétfőn látták, szerdán azonban már tárgyaltak is az előterjesztésről. Több bíró szerint ezzel megcsúfolták a bírói függetlenséget.

hvg.hu Itthon

K. Endre ügyének egy részlete árulkodik arról, hogy milyen kíméletlen tud lenni az igazságszolgáltatás az áldozatokkal

A kegyelemben részesült K. Endre korábban éppen azzal az indokkal fordult a Kúriához, amely sok esetben visszatarthatja a szexuális bűncselekmények áldozatait attól, előálljanak történetükkel: azt kifogásolta, hogy nem volt ott, amikor az áldozatot kihallgatták. Korábban Renner Erika, a lúgos támadás áldozata is panaszkodott arra, hogy a bíróságon megalázó kérdésekre kellett válaszolnia, újra és újra fel kellett idéznie a szörnyűségeket.

Dezső András hvg360

Portik és Gyárfás – Egyikük az alvilágban, a másikuk a felvilágban akart első lenni

Mindketten alulról jöttek, és a saját területükön jutottak a csúcsra, majd eltérő ütemben ugyan, de onnan zuhantak a mélybe. Portik Tamás és Gyárfás Tamás sorsát egy olyan gyilkossági ügy köti össze, ami Magyarországon példa nélküli: sem előtte, sem azóta nem lett bérgyilkosság áldozata olyan ember, aki annyira befolyásos lett volna, mint annak idején az áldozat, Fenyő János. Éppen ezért nemcsak maga a Fenyő-ügy szimbolikus jelentőségű, de az abban hozott elsőfokú ítélet is. Ez cikkünk megjelenése után meg is született, alább erről is olvashatnak.

Dezső András hvg360

A „láncra vert” olasz anarchista nő esete: tényleg túlkapást követtek el a magyar hatóságok?

Már Orbán Viktor és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök közötti tárgyaláson is terítékre került annak az olasz nőnek az ügye, akit azzal vádolnak, hogy társaival tavaly februárban Budapesten embereket vertek meg az utcán. Az Ilaria Salis és társai elleni eljárás tocsog a politikától: az antifák eleve politikai okok miatt támadtak meg embereket, a kormány pedig kezdetben politikai okokból mosta össze a támadókat a „nemzetközi baloldallal”. Most az olasz kormány veri a tamtamot, és kéri számon a magyar kormányon Salis fogva tartásának szerinte embertelen körülményeit, amiben az olasz média láttat politikai motivációt. De vajon mennyiben Salis-specifikus ez az ügy? Tényleg neki szól a „lábbilincs”, vagy ez másoknak is jár? Mi állhat az olasz reakciók hátterében, és számít-e bármit is, ha az olasz antifa érdekében már a legfelsőbb szinten jártak el? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre próbáltunk válaszokat keresni.

Serdült Viktória Itthon

Matusik Tamás leköszönő elnök az Országos Bírói Tanács új tagjainak: Ne féljenek!

Megtartotta alakuló ülését az új összetételű és megerősített jogkörű, így már a döntéseknél is kikerülhetetlen Országos Bírói Tanács. Matusik Tamás leköszönő elnök arra figyelmeztette kollégáit, hogy a jogállam csak akkor működhet jól, ha az OBT független tud maradni. Varga Zs. András, a Kúria elnöke eközben burkoltan bírálta az Európai Bizottságot, és azt üzente, a jog nem lehet a harc eszköze.

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: A szuverenitásvédelmi törvény visszavonását követeli az Európa Tanács emberi jogi biztosa

A politika Magyarországon és Lengyelországban is beleszól a kamatokért felelős jegybankok dolgába. Széttöredezik az európai politikai paletta, erősödik a szélsőjobb. Mi a baj azzal, hogy Olaszország migrációs központokat kíván létesíteni Albániában? Valóban meggyengült a Nyugat? Mit kezd Putyin a jelenlegi ukrajnai helyzettel? Válogatásunk a világlapok cikkeiből.

1 2 3 4 5 6 7
15
Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

Az oroszok állítják: nem dróntámadás okozott tüzet az egyik legnagyobb olajfinomítóban

Az oroszok állítják: nem dróntámadás okozott tüzet az egyik legnagyobb olajfinomítóban

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

A dühös Mad Max és a cuki Táncoló talpak mögött is az épp 80 éves George Miller áll

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

És akkor számlaképes nagymama zöldségvásárláshoz olcsón kiadó

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

Kizsebelik a várost, majd ott a cetli, hogy bocs – Karácsony jobbkeze a Fülkében a főváros és a kormány csatájáról

A címlapról ajánljuk