Hilbert Edit volt OBT-elnök: Nem egy lehajtott fejű, hanem egy megtört gerincű OBT-t látok
Azzal, hogy az Országos Bírói Tanács részt vett a kormánnyal kötött négyoldalú megállapodás megalkotásában, túlterjeszkedett a hatáskörén – véli a Budapest Környéki Törvényszék egykori elnöke, aki 2018-ban, a Handó Tünde-érában vezette a testületet. Hilbert Edit szerint az OBT így egy olyan csapdába került bele, amiből most kereshetik a kiutat. A jó szándékukat nem vonja kétségbe, de amit ő jelenleg lát a részükről, az nem más, mint lelkes amatőrök dilettantizmusa és a jogszabályok ismeretének hiánya. Interjú.
Majdnem két hónapja, hogy az Országos Bírói Tanács (OBT) megszavazta annak a négyoldalú megállapodásnak az aláírását, amely a bírók és igazságügyi alkalmazottak fizetésemelését reformok elfogadásához kötötte.
A történtek nem csak a bírói karban vezettek nyílt tiltakozáshoz, már az OBT tagjai is megosztottak a kérdésben. December elején a róla szóló bizalmatlansági szavazás előtt lemondott Szabó Péter, a megállapodást aláíró elnök.
A tiltakozók félelmei beigazolódtak, amikor a kormány a kértnél jóval kisebb mértékben emelte a bírók és az igazságügyi alkalmazottak bérét, és véleményezés nélkül tolt át az Országgyűlésen az igazságszolgáltatást érintő törvénymódosításokat.
Felháborodásának hangot adva az OBT nemcsak közleményben ment neki az Igazságügyi Minisztériumnak (IM), hanem szerdai ülésén napirendre is veszi a négyoldalú megállapodás érvénytelenítését.
De van-e erre egyáltalán lehetősége és hogyan jutott el idáig az éppen egy éve, a bírák által megválasztott testület?
Hilbert Edit, a Budapest Környéki Törvényszék egykori elnöke, aki 2018-ban, Handó Tünde Országos Bírói Hivatal-elnöksége idején vezette a testületet, úgy véli, az OBT magának okozta a bajt, és le kellene vonnia a megfelelő konzekvenciákat.
Néhányan megdöbbentek, amikor az Országos Bírói Tanács (OBT) megszavazta az Igazságügyi Minisztériummal kötött megállapodást. Mások szerint viszont az OBT tagjait a bírák választották, így a szervezet tudhatta volna, mire számítsanak. Kinek van igaza?
A jelenlegi OBT-t megválasztó küldöttgyűlés gyanakvásra okot adóan volt üzenetértékű. Korábban első körben általában a tagok egyharmada jutott be a testületbe, ők voltak a kiemelkedően ismert vagy elismert bírák. Ezután megindult a lobbi a többi székért, és jellemzően éjfélbe nyúlóan állt fel a teljes tanács. Erre most nem volt szükség. Mind a 14 tagot az első körben sikerült megválasztani, ami számomra egy, már a választás előtt megkötött megállapodást sejtetett.
Nem jogszabálytervezet, de az állításokkal ellentétben nem is egyszerű megállapodás kerül az Országos Bírói Tanács (OBT) elé szerda délelőtt a gyulai kihelyezett ülésen. A lapunkhoz eljutott dokumentumban a kormány több mint 130 milliárd forintot biztosítana a bírák és az igazságügyi alkalmazottak béremelésére, a bírói vezetők viszont aláírásukkal azt is szentesítenék, hogy egyetértenek a szervezeti átalakításokkal.
Kritikaként jelent meg az is, hogy nagyon kevés bíró került be az OBT-be a központi régióból. Ennek mi a jelentősége?
A bírák 45 százaléka a központi régióban ítélkezik, ehhez képest innen csak ketten – ugyanannyian, mint a Debreceni Járásbíróságról – kerültek be a 14 megválasztott tag közé. Az általam vezetett OBT-ben ez a szám hat volt, ami arányos képviseletnek számít. Ez azért fontos, mert az ügyek nagy része a központi régióban jelenik meg, így lényeges, hogy az OBT mennyire ismeri a központi régióban egyes bírósági szinteken jelentkező igazgatási problémákat, lesz-e, aki megfelelően képviseli azt.
Az új OBT működésének első hónapjaiban még semmi nem utalt a későbbi botrányokra?
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.