#index

Új vezetők az Origo Zrt. élén

2010. február 1-jétől Vaszily Miklós az Origo Zrt. vezérigazgatója. Az elkövetkező hónapokban Novák Péter is csatlakozik a cég menedzsmentjéhez általános vezérigazgató-helyettesként.


Az újságrovatok halála a neten

A Webisztán blog írója összehasonlította a magyar hírportálokat, melyek minden tartalmukat a címlapon akarják kínálni. A blogger szerint így egyre kevesebb értelme van a rovatstruktúráknak.



A világ életminőség-rangsora: Magyarország előre keveredett a válságban

A válság igen jelentős hatással volt az emberek életminőségére. A most megjelent „The Quality of Life Index” (életminőség index), amelynek listáját immár harmincadik éve állítja össze az International Living magazin komoly, és igen meglepő átrendeződét mutat az egy évvel korábbiakhoz képest. Ami változatlan, hogy a lista élén Franciaország a végén pedig Szomália áll.



Tőzsdenyitás: Európa ismét a lejtőre csúszhat

Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 csütörtökön negyven pont körüli csökkenéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 ötven pont körüli visszalépéssel nyithat.



Még várat magára a brit feldolgozóipar kilábalása

A brit feldolgozóipari beszerzési menedzser index szeptemberben az 50 pontos választó határ alatt maradt, augusztushoz képest még csökkent is, és elmaradt az elemzői várakozásoktól. Ezzel azt jelzi, hogy a brit feldolgozóipar kilábalása még várat magára.


Reprezentatív felmérés: nem bírjuk az EU-t és az államfőt

Érvényesült a papírforma: a nyár végére romlott az internetezők közhangulata – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A hvg.hu NetHangulat index értéke júliushoz képest 3 pontot csökkent, és jelenleg 20 ponton áll. Az optimisták aránya 12 százalékra csökkent, míg a netpolgárok 83 százaléka úgy gondolja, Magyarországon rossz irányba haladnak a dolgok.



Index: 18-ból 15 felsővezető lemondott a titoktartási díjról a BKV-nál

Vezérigazgatói kezdeményezésre eddig a BKV-nál dolgozó 18 felsővezetőből 15-en mondtak le önként a titoktartási díjukról; közben újabb belső vizsgálatok folynak a cégnél például arról, hogy mely szerződések voltak előnytelenek a vállalat számára - mondta Kocsis István, a BKV vezérigazgatója az Index hírportálnak adott interjúban.


Gyengült a forint kora reggel

Minimálisan gyengült a forint az euróval szemben pénteken kora reggel. Röviddel 7 óra előtt az euró 268,90 forint volt a londoni bankközi piacon a csütörtök késő esti 268,70 forinttal szemben (-0,07 százalék). Ugyanekkor a dollár 188,24 forint volt, csütörtökön későn 187,98 forint (-0,14 százalék).


Nethangulat: szikrázó napsütés, fokozódó derű

A nyári kánikulában tovább javult az internetezők közhangulata – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A hvg.hu NetHangulat index értéke júniushoz képest 2 pontot emelkedett, és jelenleg 23 ponton áll, ami 2009-ben az eddigi legmagasabb érték. Az optimisták aránya 15 százalékra nőtt, ugyanakkor a netpolgárok négyötöde még mindig úgy gondolja, Magyarországon rossz irányba haladnak a dolgok.



Index: százmillióval tartozik Szepessy Zsolt volt cége

Hitelezők 112 millió forintos követelése miatt felszámolás folyik a monoki Reneszánsz Kastélyszálló Kft. ellen, amely jelenleg is a cég egyik korábbi tulajdonosa, a monoki polgármester lakcímére van bejelentve - írta az index.hu pénteken. Szepessy Zsolt László az MTI-nek azt mondta: a céget több éve eladta, akkor semmilyen adótartozása nem volt a társaságnak.


GKI: tovább romlott a versenyképesség és az üzleti környezet is

A versenyképességi index (VEX) 2009 első negyedévében csak Lengyelországban és Romániában nőtt valamelyest, a többi országban csökkent, a legkisebb mértékben Magyarországon. Az üzleti környezetet jellemző index (ÜX) értéke 6-ra zuhant le. A világgazdasági válság jellemzően rontja az országok versenyképességét és az üzleti környezetet – derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek a Microsoft Magyarország Kft. támogatásával készített felméréséből.



Felmérés: borzalmasan vagyunk, de csúcs ez az érzés

Idén eddig júniusban volt a legjobb az internetezők közhangulata – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A hvg.hu NetHangulat index értéke májushoz képest 3 pontot emelkedett, és jelenleg 21 pontot áll; ezzel párhuzamosan csökkent a pesszimisták aránya, de az internetezők 83 százaléka szerint még mindig rossz irányba mennek a dolgok.