#interjú

A külföldi bankokat csak a remény és hit tartja Magyarországon
 

A külföldi bankokat csak a remény és hit tartja Magyarországon

A forint és általában a magyar piac iránt érdeklődő szereplők hosszabb távra szólóan egyre kevésbé tartják biztonságosnak a magyar forintban jegyzett papírjaikat, általában magyarországi vagyonukat – mondta Phoenix Kalen, a Société Générale feltörekvő piacokkal foglalkozó stratégája. Az utóbbi napok történései azt bizonyítják, hogy Magyarország jóval sebezhetőbb, mint a régió más országai. A külföldi bankok bár ragaszkodnak magyarországi érdekeltségeikhez, ugyanakkor e pénzintézetek döntéshozói valójában tehetetlennek, kiszolgáltatottnak érzik magukat és egyre inkább csak abban bíznak, hogy "meghallgatásra találnak az imáik", reménykednek, hogy a végén minden jóra fordul.

hvg.hu hvg.hu

TGM:
 

TGM: "A Fidesz szélsőjobboldali párt"

Tamás Gáspár Miklós szerint azt az államot, ahol nem állnak fenn a szabadság és egyenlőség minimális feltételei sem, nem nevezzük demokráciának, még illiberálisnak sem. Orbán tusnádfürdői beszéde igenis egy féldiktatórikus rendszer bejelentése volt, és nagy fordulatot jelez a miniszterelnök politikájában – mondta a filozófus egy interjúban.

hvg.hu hvg.hu

 

"Mi mit tettünk azért, hogy ez az ország ilyen lett?" - Kiss Tibor Noé interjú

Kiss Tibor Noé új regénye a mélyszegénységről szól. Az Aludnod kellene a perspektíva nélküli embereket hozza közelebb az olvasóhoz, és azt az elzárt világot, melyből a kitörési lehetőség szinte lehetetlen. Kiss Inkognitó című regényével került be a köztudatba 2010-ben, melyben saját példáján keresztül mutatta be a transzneműek kirekesztettségét, a kiszolgáltatott, lehetetlen emberi helyzeteket most mások szemszögből közelíti meg. A személyes élmények és az érintettség azonban most sem hiányzik: aktívan részt vesz a hátrányos helyzetűek életében, amatőr futballtrénerként épp pécsbányai fiatalokkal foglalkozik. A hvg.hu az íróval beszélgetett.

Hercsel Adél Hercsel Adél

Miért csak a magyarokat nem érdekli a magyar film?
 

Miért csak a magyarokat nem érdekli a magyar film?

Rangos díjakat nyert filmjeivel, mindig kitart a bevált csapat mellett, úttörő módszerekkel próbálja népszerűbbé tenni a hazai gyártású alkotásokat, de általában a háttérben marad. Pusztai Ferenccel, az egyik legsikeresebb hazai filmproducerrel beszélgettünk a Toldi-film viszontagságos sorsáról, az új film finanszírozási rendszerről, és arról, hogy miért csak a magyar embert nem érdeklik a magyar filmek.

Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám

Amy Winehouse gyerekekről álmodozott a meg nem jelent interjúban
 

Amy Winehouse gyerekekről álmodozott a meg nem jelent interjúban

Egy eddig meg nem jelent 2004-es interjúban arról beszélt a 20 éves énekesnő, hogy hogyan látja magát tíz év múlva. Családról, gyerekekről és arról is beszélt, hogy miként szeretné, hogy emlékezzenek rá. Az énekesnőt három éve ezen a napon, 27 éves korában találták holtan londoni lakásában.

hvg.hu hvg.hu

 

"A pozitív változás elképzelhetetlen"

A 2008–2009-es romagyilkosság-sorozat annak idején óriási port kavart, a sorban érkező tragikus hírekre felbolydult az egész ország. Aztán mindez elült, a társadalom nagy része túllépett a borzalmakon. Tábori Zoltán azonban még a gyilkosságok idején végigjárta az érintett falvakat, és szociográfiai igényű riportokban tárta fel a konfliktushoz vezető okokat, ellentéteket. A riportokat egy kötetbe foglaló Cigány rulett című könyv júniusban jelent meg. A szerzővel beszélgettünk.

Bicsérdi Ádám Bicsérdi Ádám


Gary Oldman nagyon mellényúlt Mel Gibson megvédésével
 

Gary Oldman nagyon mellényúlt Mel Gibson megvédésével

Zsidó szervezetek felháborodtak, a HTC elhatárolódott a reklámjában szereplő színésztől. A Playboynak adott interjúban Gary Oldman megvédte Mel Gibsont és a buzizó Alec Baldwint, és arról is beszélt, hogy Los Angelest zsidók vezetik. Oldman elnézést kért, és azt mondta, kifejezetten kedveli a zsidókat.

MTI MTI

Kósa Lajos: Bármit el tudok helyezni a New York–Tel-Aviv-tengelyen
 

Kósa Lajos: Bármit el tudok helyezni a New York–Tel-Aviv-tengelyen

Hülyeség, hogy Lázár János és Rogán Antal küzdene egymással a színfalak mögött a kormányon belüli nagyobb befolyásért. Rengeteg összeesküvés-elmélet kering a sajtóban, de ezeknek semmi alapja nincs – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Kósa Lajos, aki egyből meg is csillogtatta "elméletgyártó" képességeit Tóbiás József és Mesterházy Attila szerepeltetésével. A Fidesz alelnökével reklámadóról, a fővárost sújtó elvonásokról és a közgyűlés választási szabályainak átalakításáról is beszéltünk.


Soros: Oroszország egy fasiszta állam
 

Soros: Oroszország egy fasiszta állam

Megbukott Angela Merkelnek a megszorításokon alapuló diktátummodellje Európában – állítja Soros György magyar származású amerikai befektető, milliárdos. Lázadásban vannak az euróövezet adós országai és a jelek szerint sikeresen ki fognak törni a németek által diktált szigorpolitika béklyójából. A németek ezt rosszul fogják viselni, mert félnek, hogy a "kitörés", a szigor politikájától való megszabadulás árát nekik kell majd kifizetniük. Ez egy komoly konfliktust sejtet adós és hitelező országok között. Oroszországra kitérve pedig elmondta, hogy az lényegében a klasszikus fasiszta államra emlékeztet.

hvg.hu hvg.hu

Ránk szakad az egész nyugdíjrendszer
 

Ránk szakad az egész nyugdíjrendszer

Később lehet majd nyugdíjba menni, ráadásul alacsonyabb lesz a nyugellátás összege is. Gál Róbert Iván, a Tárki vezető kutatója szerint az is komoly probléma, hogy a mostani fiatal 20, 30 éves generációnak nincs elég gyermeke, így a felosztó-kirovó rendszerben nem lesz elég járulékfizető. A vezető kutató egy interjúban fejtegette a magyar nyugdíjrendszer hibáit, és hogy milyen irányba is lehetne fordulni a javítás érdekében.

hvg.hu hvg.hu

Videó: Lázár megmondta, miért fizette vissza a kétmillió forintot
 

Videó: Lázár megmondta, miért fizette vissza a kétmillió forintot

Lázár Jánost, a Miniszterelnökség volt és leendő vezetőjét bizottsági meghallgatása után szerdán arról kérdezte a sajtó, hogy van-e köze Sáling Gergő volt origós főszerkesztő váratlan menesztéséhez. Arra is rákérdeztünk, miért fizette vissza külföldi útjai kétmilliós költségét, ha azt szerinte jogosan használta fel. Azért, mondta, mert így elkerülhette, hogy nyilvánosságra kelljen hoznia, kikkel folytatott titkos találkozókat külföldön.

hvg.hu hvg.hu


Lendvai az MSZP-ről: Egy kis-Fideszre rosszabb kiadásban semmi szükség
 

Lendvai az MSZP-ről: Egy kis-Fideszre rosszabb kiadásban semmi szükség

Olyan centralizált szervezetté változott az MSZP az elmúlt években, annyira eltűntek a belső viták, a többféle hang a pártból, hogy „kis-Fideszre” kezdett lassan hasonlítani – mondta a hvg.hu-nak Lendvai Ildikó. A párt volt elnöke szerint ebben nem csak Mesterházy Attila felelős, de szükség van a távozására, és mindent újjá kell szervezni ahhoz, hogy 2018-ra legyen bármi esélye a baloldalnak.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Szijjártó:
 

Szijjártó: "Orbán Viktor számára fontos a külpolitika"

Már csak formaság lesz az a megbeszélés Orbán Viktorral, ahol kiderül, milyen poszton folytatja tovább az új Külgazdasági és Külügyminisztériumban Szijjártó Péter. A kormányfő egyik legbizalmasabb munkatársa szerint az új tárcánál komoly, jelentős személycserékkel járó átalakítások lesznek, mert "amelyik ország nem tudja megújítani a diplomáciáját, az biztosan a változások vesztese lesz". Az interjúban szóba kerültek a miniszterelnök beszólásai, és az is, miért kell a magyar kormány tagjának közép-ázsiai vezetőt ajnároznia.


Moszkvában Kovács Béla volt az egyik DJ
 

Moszkvában Kovács Béla volt az egyik DJ

Visszautasítja a kémvádakat, szerinte egyértelmű, hogy külföldi utasításra indult a támadás, „melynek én csak eszköze vagyok, a célpont az egyre erősödő Jobbik” – nyilatkozta a lábadozó Kovács Béla az alfahir.hu, Jobbik-közeli portálnak, melynek egészen személyes anekdotákat is mesélt az életéről.

hvg.hu hvg.hu

Amit egy állásinterjún soha nem szabad megkérdezni
 

Amit egy állásinterjún soha nem szabad megkérdezni

Egy – első – állásinterjú végén az interjúztató általában fel szokta tenni azt a kérdést, hogy ha van valamilyen kérdésünk, akkor ne habozzunk, szegezzük neki. Bármennyire is mehetett jól az interjú, ha itt rosszul kérdezünk, akkor az az egész addigi teljesítményünket lerombolhatja.

hvg.hu hvg.hu

Bajnai Gordon:
 

Bajnai Gordon: "Hibáztunk"

Elhibázták a tárgyalásokat a baloldali ellenzék többi tagjával: az Együtt-PM hozta a legtöbb személyes áldozatot, mégis ők buktak a legnagyobbat a választáson – mondta a pártszövetség vezetője a Népszabadságnak adott interjúban.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

Gyurcsány visszakozik: magától nem megy, csak ha elcsapják
 

Gyurcsány visszakozik: magától nem megy, csak ha elcsapják

Nincs értelme hosszabb távon Orbán Viktor „centrális erőtér” elképzelésének, mert könnyen lehet, hogy 2018-ban elég lesz kétmillió választói szavazat a kormányra kerüléshez – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a nép igényei diktálják a politikát, és „ha van rendpárti igény, két lehetőséged van. Vagy kielégíted, vagy meghagyod másnak a válaszadás lehetőségét". Gyurcsány azt is elárulta, akkor sem ajánlja fel a lemondását a pártelnökségről, ha az EP-választáson egyetlen mandátumot sem nyernek.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Videó:
 

Videó: "Talán valami jó cucc lesz ebből" – ezt mondta Zuckerberg 10 éve a Facebookról

Előkerült egy interjú, amit 10 éve adott a CNBC-nek az akkor húszéves Mark Zuckerberg Facebook-alapító. Az angol nyelvű interjúban a fiatalember a közösségi oldal működését magyarázza. Akkor még százezer felhasználója sem volt a Facebooknak, amit az interjú tanúsága szerint egyébként is néhány száz főnek szántak a készítők. Az interjú egyik résztvevője sem tudhatta akkor, mivé növi ki magát a vállalkozás.

hvg.hu hvg.hu