#interjú

Babarczy: „ilyen szintű gátlástalanságot nem feltételeztem”
 

Babarczy: „ilyen szintű gátlástalanságot nem feltételeztem”

Babarczy Eszter eszmetörténész a sajtószabadság védelmében megtartott január 14-ei tüntetés egyik aktivistája volt, és az ugyanebből a célból megrendezendő következő, január 27-i tüntetés előkészítésében is kivette részét. Most azt állítja, a Bauer Tamással szűk egy éve lefolytatott vitában vitapartnerének lett igaza.

Szegő Péter Szegő Péter


Konrád:
 

Konrád: "Orbán kemény machiavellista"

Konrád Györggyel közölt szerdán interjút a La Croix című napilap, amelyben a francia katolikus újság az írót Orbán Viktor magyar miniszterelnök személyiségéről és politikájáról kérdezte.

MTI MTI

Orbán a Bildben: visszafizetjük az IMF-től fölvett hatalmas hiteleket
 

Orbán a Bildben: visszafizetjük az IMF-től fölvett hatalmas hiteleket

"Megértem, ha a németek a körmünkre néznek" címmel közölte Orbán Viktorral készített budapesti interjú második részét keddi számában a Bild. Ebben a magyar politikus kijelenti, a válságadók, extraadók, amelyek szerinte teljesen egyformán sújtanak kül- és belföldi piaci szereplőket, három évig maradnak érvényben.

MTI MTI

Jordán Tamás nagyot álmodott: „Mindenkinek le fog esni az álla”
 

Jordán Tamás nagyot álmodott: „Mindenkinek le fog esni az álla”

Az egész színházi szakmát meglepte, amikor két éve Jordán Tamás Kossuth-díjas színművész bejelentette, hogy családjával együtt Szombathelyre költözik, a Nemzeti Színház főigazgatói székét pedig a még meg sem alakult Weöres Sándor Színház direktori posztjára cseréli. Sokan nem értették, miért döntött így, és még kevesebben hisznek a sikerében. Jordán Tamást kérdeztük terveiről.

unknown unknown

Magyar fiatalok Nadal, Federer és Clijsters nyomában
 

Magyar fiatalok Nadal, Federer és Clijsters nyomában

Az utóbbi években Babos Tímea és Fucsovics Márton a juniorteniszezők világelitjébe küzdötte magát, 2010-ben mindketten fantasztikus szezont zártak. Párhuzamos interjú a fiatal tehetségek eddigi eredményről és jövőjéről.

Vincze Szabolcs Vincze Szabolcs



„Gyakorolni bármikor lehet, de közvetlenül étkezés után soha”
 

„Gyakorolni bármikor lehet, de közvetlenül étkezés után soha”

Október végén volt hetvenöt éves, december 6-án átvehette a Gramofon folyóirat 2001-ben alapított Gramofon Klasszikus Díjat. Ötvenhárom éve alapította, és azóta vezeti Magyarország legnagyobb múltú, legendás vonósnégyesét, a Bartók Vonósnégyest. Sok százszor játszott művekben is rendszeresen talál valami újat: e az érdeklődés hajtja, viszi előre. Beszélgetés Komlós Péterrel. A Gramofon interjúja.

unknown unknown


 

"Ezek a magyar foci tanulóévei, ne akarjuk átugrani" - interjú

25 éves, harmadik szezonját tölti a spanyol labdarúgó-bajnokságban, a magyar nemzeti csapatnak pedig stabil tagja. A 33-szoros válogatott Vadócz Krisztián a változásokról, a régi és az új szövetségi kapitányról, a Lokiról és Európa-bajnoki esélyeinkről beszélt a hvg.hu-nak. Interjú.

Vincze Szabolcs Vincze Szabolcs




Pásztor György: Magyarország újra bekerülhet az elitbe
 

Pásztor György: Magyarország újra bekerülhet az elitbe

Pásztor György, a magyar jégkorong legendája, aki 2001-ben első magyarként került be a torontói Hall of Fame-be, azaz a Hírességek Csarnokába, 87 éves, de arra panaszkodik, hogy néha már 55-nek érzi magát. A hvg.hu-nak a felgyorsult és megváltozott sportról, a magyar hoki A csoportos tagságáról és hetven évnyi emlékről beszélt.

Vincze Szabolcs Vincze Szabolcs

Interjú Frank Kleinnel: 17 magyar beszállító a Mercedesnél
 

Interjú Frank Kleinnel: 17 magyar beszállító a Mercedesnél

A magyarországi Mercedes-gyár épületei szerkezetkészek, ezt ünnepelték tetőre emelt bokrétával és tűzijátékkal a múlt héten Kecskeméten. A 2012-től induló üzem leendő igazgatóját, a Mercedes-Benz Manufacturing Kft. első emberét, Frank Kleint a gyárépítésről és a magyar munkaerőről kérdezte a hvg.hu.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Erdei Zsolt: „Ez lesz az utolsó fejezet” – interjú
 

Erdei Zsolt: „Ez lesz az utolsó fejezet” – interjú

Magyarország legsikeresebb profi bokszolója, a kétszeres világbajnok Erdei Zsolt majdnem egy éves kényszerű kihagyás után új lehetőség előtt áll. Ugyanakkor az amerikai lehetőséget is igyekszik a helyén kezelni, ami várhatóan az utolsó fejezet lesz a karrierjében. A hvg.hu interjúja.

Vincze Szabolcs Vincze Szabolcs


Hernádi: a profit nem bűn
 

Hernádi: a profit nem bűn

Nem fogják áthárítani a válságadót a fogyasztókra - mondta a Mol elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak hétfőn este. Ugyanakkor figyelmeztetett: a kormánynak nagyon gyorsan hozzá kell kezdenie a kiadási szerkezet átalakításához, mert amennyiben újabb hasonló terheket vet ki, vagy a különadó hároméves időtartamát meghosszabbítja, akkor el fogja veszíteni a hitelességét.

hvg.hu hvg.hu

„Nem jelentős zenét szeretnék írni, hanem szépet”
 

„Nem jelentős zenét szeretnék írni, hanem szépet”

A Művészetek Palotájában szeptember 19-én mutatták be Szokolay Sándor új kantátáját, amelyet Széchenyi István halálának 150. évfordulójára komponált. A több mint másfél évtizede Sopronban élő zeneszerzővel terveiről, operáiról, összegzésről, sőt álmairól és titkairól Szokolay Sándor zeneszerző pályájáról és álmairól vallott a Gramofon folyóiratnak.

unknown unknown