Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Vannak kéréseink, amelyekből az egyeztetéseken sem fogunk engedni – mondta az új felsőoktatási törvény vitairatáról a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke. Körösparti Péter szerint az egyetemi és főiskolai működésről szóló terveket olyan professzorok dolgozták ki, akik soha nem vezettek még felsőoktatási intézményt.

Az augusztusi egyeztetéseken még szó sem volt egyetemi és főiskolai „buktatásról”, a hallgatói önkormányzatok jogainak gyengítéséről és a szenátus összetételének megváltoztatásáról, ezeket a terveket ugyanis már akkor leszavazták a szakemberek és a hallgatók – mondta el egy most adott interjúban Körösparti Péter.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke szerint két-három „bennfentes” professzor írta át a tervezetet a saját szájíze szerint a minisztériumban, így kerülhettek az igazán kényes kérdések a november 4-én nyilvánosságra hozott vitaanyagba. A HÖOK-elnök szerint az, hogy a vizsgalehetőségek számának korlátozása végül kimaradt a szövegből, valószínűleg a minisztériumi tanácsadóknak köszönhető, akik úgy gondolták, így megszüntethetnek egy frontvonalat, vagyis könnyebb lesz elfogadtatni a törvény többi elemét.

A HÖOK elnökkel készített teljes interjút az eduline.hu-n olvashatja el.

hvg.hu Karrier

Tovább gerjeszti az indulatokat a felsőoktatási törvénytervezet

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár megígérte, hogy ellátogat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának következő fórumára, és részletesen beszámol a felsőoktatási törvénytervezetről - mondta Nagy Dávid, a HŐOK alelnöke a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

Amikor kisimul az élet: ez vár ránk a menopauza után

Amikor kisimul az élet: ez vár ránk a menopauza után

A Momentum elnöksége dönt arról, ki lesz a lemondott Orosz Anna képviselőutódja, 32 név jöhet szóba

A Momentum elnöksége dönt arról, ki lesz a lemondott Orosz Anna képviselőutódja, 32 név jöhet szóba

ÁSZ-elnök: egy szó sem igaz abból, amit Magyar Péter állít

ÁSZ-elnök: egy szó sem igaz abból, amit Magyar Péter állít

Magától merült el egy hadihajó, amelyet az USA és a Fülöp-szigetek közösen akart elsüllyeszteni

Magától merült el egy hadihajó, amelyet az USA és a Fülöp-szigetek közösen akart elsüllyeszteni