A netadó lefújása előtt Lázárral találkozott egy Telekom-vezér
A Népszabadság szerint a Deutsche Telekom győzte meg Orbán Viktort arról, hogy mondjon le a netadó ötletéről. Meg persze az is, hogy hirtelen lett ellenzéke a kormánypártnak.
A Népszabadság szerint a Deutsche Telekom győzte meg Orbán Viktort arról, hogy mondjon le a netadó ötletéről. Meg persze az is, hogy hirtelen lett ellenzéke a kormánypártnak.
Elbukó internetadó, magára sokkal többet, a legelesettebbekre lényegesen, kevesebbet költő állam, megszűnő vasárnapi bolti nyitvatartás, bekúszó dugódíj, felfüggesztett hűtő- és kazánpályázat és vállalkozni nem igazán jó Magyarországon. Demján Sándor pedig csúnyán kifakadt. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Orbán Viktor átmenetileg lemondott az internetadó jelenlegi formájában való bevezetésétől, azonban továbbra is kíváncsi arra, hova lesz az "interneten keletkező hatalmas extra profit". Hogy az internetről szóló nemzeti konzultáció végeredménye mi lesz, és utána kiket érint a sarc, egyelőre nem tudni. De addig is segítünk a kormánynak megfejteni, hogyan működnek az internetes vállalkozások, és egyébként mennyire vágná tönkre a netadó bármilyen formában a cégeket és a szolgáltatókat.
Tüntetés az internetadó ellen, medvebocsok a városban, készülődés a Halloweenre, Hosszú Katinka Japánban – képes összeállításunkban a hét fontosabb eseményeiből válogattunk.
Az állam zéró mértékben ösztönöz arra, hogy vállalkozz, befektess, innovatív legyél, létrehozz valami újat, tartsd el magad, netán még másoknak is munkát adj. Akár vannak kezdetben nehézségeid, akár nincsenek, százezres nettó fizetés mellett, évi minimum 1.2 milliót be kell tolnod a közösbe. - mondja Várady Zsolt, az iWiW egykori alapítója, az internetadó elleni tüntetések egyik szónoka, aki kampányt indított az adófizetési morál javítására és egy adóügyi kerekasztal létrehozására. A példa számára Németország, ahol az állam ténylegesen segíti az embereket, hogy merjenek vállalkozni.
A fővárosi Klauzál téren valaki keresetlen szavakkal fejezte ki örömét – fotó (18+)
Az internetadó elleni tüntetéseken rengetegen vettek részt olyanok, akiket még semmi nem tudott eddig az utcára csalni. A sokaság sokféleséggel párosult, egészen változatos generációjú, foglalkozású és politikai preferenciájú embereket hozott össze az ügy. Volt, aki a tömegtüntetést az Orbán-rezsim hanyatlásának első lépéseként élte meg, másoknak csak az internetadó nem tetszett. Valahogyan mégis katartikus élmény volt a keddi rendezvény valamennyiük számára. „Elsőtüntetőket” kérdeztünk.
Téma volt a BBC World News péntek esti adásában az internetadó terve és az elmúlt napok több tízezres tüntetései.
Deutsch Tamás azonnal igent mondott, amikor Orbán Viktor felkérte az internettel kapcsolatos nemzeti konzultáció lebonyolítására. Ezt az Indexnek mondta Fidesz európai parlamenti képviselője. A politikus szerint a miniszterelnök bejelentése pozitív meglepetés volt számára.
Hiába jelentette be a miniszterelnök péntek reggel az internetadó tervezetének visszavonását, este is tüntetők gyülekeztek Budapest belvárosában. A szervezők bejelentése szerint Orbán Viktor meghátrált ugyan, de továbbra sem hiszik, hogy tényleg visszavonta a netadót, mivel az még benne van az érintett törvényjavaslatban. Vasárnap több tízezren demonstráltak a fővárosban az új teher ellen, kedden pedig egyes becslések szerint százezren is felvonulhattak. Péntek este újra a József nádor térre hívták az embereket, de most fél 7 után véget ért a tüntetés, és bulizni küldték a szervezők az embereket.
A Tumblr mikroblog bejelentkezési oldalán a háttérképeket a blogolók képeiből válogatják. Most egy internetadó elleni tüntetéses képet nézhetnek a tumblrezők.