Szíriai vallási vezetővel ebédelt az Országházban Orbán Viktor
A miniszterelnök azt ígérte II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkának, hogy a magyar kormány segíti egyetemi létesítményeket építeni Szíriában, Irakban pedig az újjáépítésbe száll be.
A miniszterelnök azt ígérte II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkának, hogy a magyar kormány segíti egyetemi létesítményeket építeni Szíriában, Irakban pedig az újjáépítésbe száll be.
MTI
A programot a brit kormány finanszírozza azzal a céllal, hogy megerősítsék technikai felkészültségüket az Iszlám Állam által elpusztított vagy megrongált ősi épületek és műkincsek megmentésében.
MTI
Az iraki kormányerők vasárnap hajnalban megindították az újabb támadást a Moszul nyugati felébe visszaszorított iszlamista felkelők ellen.
hvg.hu
A folyamatos robbantások, terrortámadások miatt a világon az egyik legjobban őrzött diplomata negyedébe, Bagdad Zöld Zónájába akartak behatolni tüntetők, mikor az iraki rendőrség könnygázzal és gumilövedékkel állította meg őket. Már legalább öten meghaltak, köztük egy rendőr is és több mint háromszázan megsebesültek.
hvg.hu
A kormány egyelőre nem, a képviselők azonban már tiltakoztak Donald Trump pénteken aláírt rendelete miatt. Az iraki parlament külügyi bizottságának vasárnapi közleménye szerint Bagdadnak a "szemet szemért, fogat fogért" elvet kellene alkalmazni az Egyesült Államokkal szemben.
MTI
Újabb bizonyítékot találtak arra, hogy az Iszlám Állam terroristái valószínűleg vegyi fegyverek kifejlesztésén dolgoztak.
MTI
Trump étterem nyílt Irakban, de nem a megválasztott amerikai elnöké, hanem kurd rajongói nyitották.
hvg.hu
10-15 magyar diák utazhat az Iszlám Állam által is fenyegetett Kurdisztánba, hogy kurd arab nyelvet, irodalmat és iszlámot tanulhasson. Így segít a kormány az oktatás helyzetén?
hvg.hu
A koalíciós erők már a város 70 százalékát megtisztították az Iszlám Állam terroristáitól, de több száz autóbomba és mesterlövészek is lassítják az előrenyomulást. Az iraki katonák szerint azonban akár pár napon belül felszabadulhat Moszul.
hvg.hu
A helyi régészek képzésében is közreműködik.
hvg.hu
A francia elnök bagdadi látogatásának követtek el merénylet az iraki főváros egyik síita negyedében.
MTI
A terrorizmus elleni harc jegyében Irakba utazik jövő héten a francia elnök.
MTI
Kényes ügyekhez nyúlt a hétfő este elrabolt iraki újságíró.
MTI
A moszuli ostromban folyó harcok közben megsérült az egyik legfontosabb vízvezeték, így most a város lakosságának közel fele víz nélkül maradt. A munkások már javítanák az eltört vezetéket, de folyamatosan lőnek a közelben.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy pillanat alatt repül levegőbe az autóbombagyár.
hvg.hu
Huszonegy ember életét vesztette, és 42-en megsebesültek csütörtökön öngyilkos merényletben, amelyet egy nyugat-iraki, szunniták lakta településen tartott esküvőn követtek el.
MTI
Miközben az iraki hadsereg már visszaszerezte Moszul egy részét, a műholdfelvételek azt mutatják, hogy két ikonikus régészeti lelet is elpusztult a térségben, ráadásul nem a harcok során, hanem szándékos, emberi pusztítás eredményeként. Az ISIS lehet a háttérben.
hvg.hu
Az ostromlott Moszultól délre sokadik napja égnek az olajutak. A sűrű fekete füst még az űrből is látszik.
hvg.hu
Irak és Szíria jövője múlhat az Iszlám Állam eltiprását célzó háború kimenetelétől. De a dzsihádisták vereségük esetén sem tűnnek el, globális fenyegetést jelenthetnek.
Két súlyos terrorcselekmény is történt vasárnap.
MTI