#irodalmi Nobel-díj
A dél-koreai Han Kang kapja az idei irodalmi Nobel-díjat
A történelmi traumákkal szembenéző, az emberi élet törékenységét feltáró intenzív költői prózájáért ítélték oda a dél-koreai írónak az elismerést.
hvg.hu
Pert indított egy blogger a Nobel-díjas író ellen, mert "bemocskolja" a Kínai Kommunista Pártot
A blogger szerint az író művei „kedvező színben tüntetik fel az ellenséges japán katonákat és megsértik Mao Ce-tung egykori forradalmi vezetőt”.
hvg.hu
"Közel került ahhoz, hogy megfejtse a legnagyobb rejtélyt: az emberi szívet" – minden a Nobel-díjas Alice Munróról
Állandó témái a nők választási lehetőségei, helyzetei, határátlépési cselekvései. A találóan kanadai Csehovnak, Ontario hercegnőjének is nevezett irodalmi Nobel-díjas Alice Munro teljes pályaművének megjelentetését a Park Könyvkiadó tavaly fejezte be.
Horeczky Krisztina
Jon Fosse irodalmi Nobel-díjas: „Az írott szó életmentő lehet, talán engem is az mentett meg"
Jon Fosse munkásságáról és Nobel-díj-beszédéről magyar fordítója, A. Dobos Éva ír az alábbiakban.
A. Dobos Éva
Az idei irodalmi Nobel-díjas lemondta az átadóra tervezett sajtótájékoztatóját
Jon Fosse már nagyon várja, hogy maga mögött tudja a díjátadó gálát.
MTI
Nobel-díjas kérdés: Miért két nyelv a norvég, amikor pedig egy?
Jon Fosse irodalmi Nobel-díja indokol egy kis visszapillantást arról, mennyire dán és mennyire vidéki a norvég nyelv. Az is érdekes, hogy olyan kis nyelveken, mint a Fosse által használt nynorsk, nagyon ritkán íródnak Nobel-díjas művek, de a nagyon nagy nyelvek közül is sok van hátrányban.
Nem akart drámát írni, de írattak vele, aztán jött a világhír és a Nobel-díj – Jon Fosse portréja
Egyszerű történetek, zeneműre emlékeztető elbeszélőmód, lélegzetelállító távlat – így jellemzi írásában Kun Árpád író a 64 éves, irodalmi Nobel-díjas norvég Jon Fosse világát. Regényeit Dobos Éva fordításában a Pesti Kalligram adja ki.
Kun Árpád
Elhunyt az irodalmi Nobel-díjas Louise Glück
Nyolcvan éves korában elhunyt Louise Glück amerikai költő, 2020 irodalmi Nobel-díjasa - jelentette be szombat hajnalban Jonathan Galassi, Gluck szerkesztője a Farrar, Straus & Giroux kiadónál.
MTI
Jon Fosse kapja az irodalmi Nobel-díjat
Az egyik legnagyobb norvég író kapja idén a kitüntetést „az innovatív színdarabjaiért és prózájáért, amelyek hangot adnak a kimondhatatlannak”.
hvg.hu
Magyar irodalmi Nobel: csökkenő esélyek, de azért még szoríthatunk
Hétvégén még nagyon biztató előrejelzéseket adtak a fogadóirodák Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díj esélyeiről, ám ahogy közeledünk a hivatalos bejelentéshez, az esélyek csökkennek. Mindez persze csak latolgatás, a svéd akadémia döntésére semmi hatása nincs.
hvg.hu
Nagy esély van idén egy újabb magyar irodalmi Nobel-díjra?
A fogadóirodák szerint most a második legesélyesebb a díjra Krasznahorkai László.
hvg.hu
Szülei történetét írta meg lebilincselően a tavalyi irodalmi Nobel-díjas Annie Ernaux
Az egy kötetbe szerkesztett két kisregény A hely és az Egy asszony „nem életrajz, nem is regény, hanem talán valami átmenet a szociológia és a történetírás között”.
Hat év után új regénnyel jelentkezik az író, aki évek óta a Nobel-díj esélyese
A kiadó egyelőre nem árulta el sem a könyv címét, sem a témáját. Csak azt, hogy 1200 oldal.
MTI
Az MNB emlékérmét bocsátott ki Kertész Imre tiszteletére
Az emlékérmét Holló István iparművész tervezte, az ezüst és színesfém változatából is négyezer darab készült.
MTI
Nemcsak Orbánról, Macronról is megvan a véleménye a friss Nobel-díjas írónak
Annie Ernaux aláírása is hitelesít egy felhívást, amely arra buzdít, minél többen csatlakozzanak egy Emmanuel Macron elleni tiltakozáshoz.
hvg.hu
Annie Ernaux kapta az irodalmi Nobel-díjat
Annie Ernaux, a kortárs francia regény egyik meghatározó alakja kapta idén az irodalmi Nobel-díjat.
hvg.hu
Idén is fogadhatunk Nádas Péter irodalmi Nobel-díjára
Az utóbbi években két magyar író is esélyesnek számított néhány nappal az irodalmi Nobel nyertesének bejelentése előtt, a fogadóirodák listáin most is ott van Nádas Péter és Krasznahorkai László is. Csütörtökön egy órakor megtudjuk, ki nyer.
unknown
Weöres Sándort is jelölték irodalmi Nobel-díjra
Az 1971-es jelöltek listáján Arthur Koestler is szerepel.
hvg.hu
„Jaj, hagyjon már békén” – mondta az irodalmi Nobel-díjas, amikor közölték vele, hogy nyert
Abdulrazak Gurnah először azt hitte, telefonbetyárok áldozata lett.
hvg.hu