szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az egyik legnagyobb norvég író kapja idén a kitüntetést „az innovatív színdarabjaiért és prózájáért, amelyek hangot adnak a kimondhatatlannak”.

Az idei legnagyobb esélyes, Jon Fosse kapja az irodalmi Nobel-díjat. A nálunk is népszerű norvég írónak több könyve is hozzáférhető magyarul, például  a Melankólia, A másik név, a Reggel és este, a Trilógia – Álmatlanság, Olav álma, Esti dal könyv, az Álmatlanság könyv, a Valaki jön majd – Hat színmű. Egyesek szerint ő a mai Ibsen, mások Thomas Bernharddal teszik egy polcra.

Karl Ove Knausgaard, egykori tanítványa szerint Fosse hangja összetéveszthetetlen, bármit is ír. Nála a „sötétség ragyogó”. Noha munkái gyakran a halál és a létezés valamiféle minimumát közelítik meg, ezt sosem a kiábrándultság vagy a mizantrópia felől teszik, hanem teli vannak reménnyel.

A Nobel-bizottság szerint Jon Fosse olyan hétköznapi helyzeteket mutat be, amelyek azonnal felismerhetőek a saját életünkből. A nyelv és a drámai cselekmény radikális redukciójával a legerősebb emberi érzelmeket, a szorongást és a tehetetlenséget fejezi ki a legegyszerűbben.

Az 1959-ben született Jon Fosse első regénye 1983-ban jelent meg Vörös, fekete címmel. Tíz évvel később megírta első drámáját, a Valaki jönni fogot. A kilencvenes évek közepén jelent meg a Melankólia első és második része, ezeket a könyveit sokan életműve legjelentősebb munkáinak tartják, melyekben a szerző a soha véget nem érő keresésről, Istenről, emberek közötti viszonyokról, művészetről mesél.

Ebből az interjúból kiderül, hogy 12 éves korában kezdett el írni, elbeszélésekkel és rövid versekkel kezdte. „Nagyon szerettem írni. Olyan volt, mintha találtam volna magamnak egy helyet, ahol nyugtom lehet. Mintha lett volna egy saját kis házam, hüttém, ahogy Norvégiában hívjuk a nyaralókat.” A pénz miatt kezdett színdarabokat írni. „Mindig is úgy tekintettem a drámaírást, mint egy korszakot, amit egyfajta termékeny lendület jellemez. Igyekeztem ebből a lendületből írni, évente két-három darabot.”

Harminc színdarabot írt, amelyeket időközben negyven nyelvre fordítottak le. Az Őszi álom és a Halálvariációk szerzője az első norvég, aki megkapta a Henrik Ibsen drámaíró (1828–1906) emlékére 2007-ben alapított nemzetközi elismerést. „Mind a színházat, mind a közönséget újfajta gondolkodásmódra késztette” – indokolta 2010-ben a döntését az Ibsen-díjat odaítélő bizottság.

„Hogy úgy mondjam, számomra a nyelvnek énekelnie kell. Nem csak a vers nyelvének, de a színdarab nyelvének is. Ahhoz, hogy a nyelv énekeljen egy versben, egy színdarabban vagy egy regényben, úgymond beszélnie kell önmagához, mindennek kommunikálnia kell ebben vagy abban a műben. Minden egyes vesszőnek! Akkor szerintem egyfajta kompozícióvá válik vagy – metaforikusabban – festménnyé. Amiket alapvetően írok, azokat dallamoknak is nevezhetjük. Ezt a dallamot el lehet énekelni különböző nyelveken, és elénekelhetők népdalként, rockként vagy klasszikusként. Sokféleképpen működhet, amíg a dallam ott van!” – nyilatkozta Jon Fosse egy interjúban.

Jon Fosse neve a magyar színházba járók előtt sem cseng ismeretlenül: bár nem egyike a leggyakrabban játszott szerzőknek, Budapesten, vidéken és határon túl is régóta játsszák műveit; az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet adattára 15 magyar nyelvű bemutatóját tartja számon. Ráadásul abban sem kell szégyenkeznünk, hogy sokára fedeztük volna fel: norvég nyelven 1994-ben jelent meg az első drámája, első magyar bemutatójára pedig már 1997-ben sor került.

1997 decemberében kifejezetten friss, norvégul 1996-ban megjelent, A gyermek című drámáját mutatták be a Budapesti Kamaraszínház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház együttműködésében, Kai Johnsen rendezésében, Rátóti Zoltán és Juhász Réka főszereplésével. Drámáit azóta is folyamatosan játsszák, a legutóbbi bemutatóra 2020 októberében került sor a Szkéné és a TRIP Hajó együttműködésében, akkor egyik újabbnak számító, Én vagyok a szél című drámáját rendezte meg Szabó K. István. Rendezte műveit többek között Ascher Tamás (Őszi álom, Katona József Színház, 2002.), Horváth Csaba (Halál Thébában, székesfehérvári Vörösmarty Színház, 2017), Bérczes László (Tél, kaposvári Csiky Gergely Színház, 2014), Lengyel Ferenc (Alvás, Pesti Magyar Színház, 2017) vagy Sorin Militaru (Alvás, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, 2009). Trilógia című regényéből írta tizenkettedik operáját Eötvös Péter.

Az utóbbi években két magyar író – Krasznahorkai és Nádas Péter – is rendre felbukkant az esélyesek között néhány nappal az irodalmi Nobel nyertesének bejelentése előtt. A fogadóirodák listáin a szombat délelőtti állás szerint Krasznahorkai László volt egyértelműen a második legesélyesebb.

Ugyanakkor minden fogadóirodánál Jon Fosse-ra lehetett a legkisebb odsszal fogadni, azaz a Magyarországon is kedvelt norvég író számított abszolút a legesélyesebbnek az idei irodalmi Nobel-íjra.

AFP / JESSICA GOW / TT NEWS AGENCY

Az irodalmi Nobel-díjról a Svéd Akadémia tagjai döntenek. Évekre visszamenőleg az látszik, hogy a legnagyobb fogadóirodák nagyrészt jól értékelték az esélyeket, mert általában ott volt az elsők között az az író/költő, aki végül megkapta a díjat, igaz, általában nem az abszolút favorit lett végül a befutó.

A Nobel-díj történetében csak egyszer díjaztak magyar szerzőt: 2002-ben Kertész Imre nyerte el a díjat „egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”.

Idén Karikó Katalin az orvosi, Krausz Ferenc a fizikai Nobel-díjat nyerte el.

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!