Az ország egyik legjobb felvételijét író diák: „Addig írtam, amíg minden eredményem helyes nem lett”
Az ország nyolcadikosai közül idén alig néhányan írtak 98 pontos felvételit: egyikük a szegedi Visi Patrícia. Matematikából nem tudott hibázni.
Az ország nyolcadikosai közül idén alig néhányan írtak 98 pontos felvételit: egyikük a szegedi Visi Patrícia. Matematikából nem tudott hibázni.
Miután rákérdeztek, miért bocsátott ki térkőjegyeket az iskola, eltűntek az ezzel kapcsolatos bejegyzések.
Íme, az újabb bizonyíték, hogy szorult helyzetben születnek a legkreatívabb ötletek.
A budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulóiból álló háromfős csapat a feleslegessé vált élelmiszerek újrahasznosítását és egyszerű elosztását segítő interaktív közösségi alkalmazással tarolt.
Elfogadta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Budapest School kerettantervét.
Több napra van szükség, hogy újra be merjenek engedni gyerekeket az iskolába.
Reggel nyolckor több tízezer diák kezdi megoldani az érettségi feladatsorait.
Mit tehetünk azért, hogy a gyerekeink sokkal tudatosabban óvják a környezetünket, sokkal inkább figyeljenek a fenntarthatóságra, és minél kevésbé szorongjanak a klímaváltozástól, háborúktól, migrációtól? Vannak kedvező jelek az oktatásban ezen a téren, de szülőként is sokat tehetünk. És nem is gondoljuk, hogy apróságok is hasznosak lehetnek.
A Tanítanék Mozgalom üdvözli a PDSZ által május 29-re meghirdetett sztrájkot, s arra kér minden oktatásügyben dolgozót, hogy pártszimpátiájától függetlenül vegyen abban részt, hiszen, mint írják, az állam is évek óta részt vesz az oktatási sztrájkban.
A rengeteg próbajátékot követően hamarosan elkészülő játék hagyományos táblás és online verzióban is elérhető lesz.
A columbine-i vérengzés megszállottja volt a 18 éves lány, aki fegyveres támadással fenyegette meg a Denver környéki iskolákat. Valószínűleg öngyilkos lett, de a rendőrök még vizsgálják, mi történt.
A tűzoltók végül több mint száz négyzetméternyi vakolatot távolítottak el az iskola homlokzatáról.
Az iparkamara elnöke szerint hiába a magyar az egyik legképzettebb, legjobb munkakultúrával bíró és arányaiban is kedvező árú munkaerő a világon, a profit mindent visz. Parragh László a hvg.hu.nak adott interjújában azt mondta, ha a magyar kormány nem adott volna milliárdokat a német autógyárnak, fizetett volna Szlovákia vagy Románia. Az elnököt kérdeztük arról is, hogy mekkora a befolyása az oktatásra, kudarc volt-e a szakoktatás átalakítása, valamint a tankötelezettség felső korhatárának csökkentése.
A gyerekek csak palackos vizet ihatnak, egyelőre nem tudni, hogy került a szennyezés a rendszerbe.
Áll a bál. Egy füzet miatt.
Az incidens során négyen sérültek meg, mindannyian könnyebben.
Rétvári Bence szerint óriási siker a 2013-ban bevezetett rendszer, számos gyakorló tanár viszont erősen vitatja ezt, sőt van, aki úgy véli, a rendszer a nímandokat meg a viceházmestereket díjazza.
Az iskolai zaklatás túl azon, hogy mindennapos jelenség, egyre nagyobb méreteket ölt: azokban az intézményekben, ahol nem reagálnak a problémára, és nem tesznek kísérletet arra, hogy erőszakmentes iskolai környezetet teremtsenek, egy LMBTQI-diáknak is sokkal rosszabb. A Háttér Társaság leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és/vagy interszex tanulókat kérdezett meg az iskolai tapasztalataikról. Az eredményekből jól látszik, hogy vannak pozitív folyamatok, de bőven van még tennivaló az oktatási intézmények és a pedagógusok részéről is.
Legalább hat ember halt meg egy iskolai lövöldözésben Brazília Sao Paulo államában. A mészárlást két fiatalkorú hajtott végre.
Olaszországban radikális húzással igyekeznek véget vetni az oltásellenes cirkusznak.