Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Visszavonták a Matolcsy György vezette jegybank doktori iskolájának használatbavételi engedélyét – értesült a 24.hu.
A gond az, hogy a budai Várban található épület felújításakor nem szigetelték le a szomszédos lakóház tűzfalát, így az abban lakókat zavarja az épület felső szintjére telepített szellőztető rendszer.
Mindezt úgy, hogy a jegybank egyik alapítványa, a PADA négymilliárd forintot költött a Mátyás-templommal szemben álló régi budai városháza átalakítására. A pénzből azonban nem jutott a szigetelésre, így a nyári tesztek során nappal és éjszaka is 50-60 decibeles alapzajt mértek a lakószobákban.
Éppen ezért egyébként már tavaly szeptemberben megtámadták az első fokon kiadott használatbavételi engedélyt, most pedig másodfokon egy kormányhivatali döntött úgy, hogy visszavonja a doktori iskola használatbavételi engedélyét. Ez elvileg azt jelentené, hogy be kell zárni az épületet, ám a 24.hu azt írja, hogy az kedden is nyitva volt még.
Update:
Cikkünk megjelenése után reagált a Pallas Athéné Alapítványok vagyonkezelője, az Optima Befektetési Zrt.
Érvényes használati engedéllyel kezdte meg és folytatja működését a Pallas Athéné Domus Sapientiae Alapítvány épülete – írják közleményükben, mely szerint a felújított Bölcs Vár épülete tavaly júliusi átadása után elsőfokon használatbavételi engedélyt kapott. Ezt támadta meg a szomszédos társasház, amit azonban a másodfokú hatóság elutasított és a használatbavételi engedélyt megfelelőnek fogadta el, így az jogerőssé vált.
A dokumentum szerint „mind a felújítási munkálatok, mind az épület üzemeltetése során az Alapítvány mindenben együttműködött az érintett hatóságokkal. Az épület egész felújítása mindvégig a szomszédos társasházzal kötött megállapodás alapján történt, érvényes építési engedély alapján, a műszaki-technikai előírásoknak megfelelően. Ezzel ellentétes hivatalos írásbeli határozatot sem a társasház, sem az Alapítvány a mai napig nem kapott, így ezzel kapcsolatban, érdemben nyilatkozni nem lehet.”
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.