El kell távolítani a palesztin zászlókat Izrael közterületeiről
A nemzetbiztonsági miniszter megtiltotta a zászló használatát az országban.
A nemzetbiztonsági miniszter megtiltotta a zászló használatát az országban.
MTI
Több ország is provokációnak tartja Itamar Ben-Gvir akcióját, amely veszélyt jelenthet a zsidók és a muszlimok körében is szentnek tekintett helyszínt érintő szabályozásra.
hvg.hu
A határozat szerint Izrael megszállta e területeket, az izraeli miniszterelnök szerint Izrael nem lehet megszálló a saját területén.
MTI
A kormányalakítással megbízott Benjamin Netanjahu csütörtökön az izraeli parlamentben ismertette programját, és bemutatta a kabinet tagjait, miközben az épület közelében tömegek tüntettek a nap folyamán felesküdő új koalíciós kormány ellen.
MTI
Több mint nyolc évszázada tartja magánál a jeruzsálemi Szent Sír-templom kulcsát egy muszlim palesztin család, mert a kereszténység legszentebb helyén osztozkodó hat felekezet között gyakori a viszály. A templom a második otthona – mondta lapunknak az őrző.
Arije Deri korábban 22 hónapot töltött börtönben, mert belügyminisztersége idején megvesztegették.
MTI
MTI
hvg.hu
Csütörtökön iktatják be a Benjamin Netanjahu vezette új jobboldali-vallásos izraeli kormányt - jelentette be hétfőn Jarív Levin izraeli házelnök. A kneszet rendkívüli ülést tart majd az új kormány beiktatása alkalmából.
MTI
Az utolsó pillanatban jelentette be Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök-jelölt Jichák Hercog államelnöknek, hogy képes megalakítani új kormányát – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az ynet.
MTI
Szent Szalome meglehetősen furcsa története leginkább a keleti keresztény irányzatok követői számára ismert.
MTI
MTI
hvg.hu
Ritka leletre, egy dobozra, és abban 15 ezüstérmére bukkantak izraeli régészek, miközben a kincsvadászok előtt igyekeznek feltárni a Júdeai sivatag múltjának darabjait.
MTI
Irán kivégezte azt a négy iráni állampolgárt, akit a Forradalmi Gárda még május 22-én vett őrizetbe, és a hatóságok szerint az izraeli hírszerző szolgálatok irányítása alatt működő hálózat tagjai voltak.
MTI
A nem teljesített fuvarért 510 forintos díjat is felszámolt a taxis.
hvg.hu
Ezt tesztelte kamerával a kezében egy YouTuber.
A Jeruzsálembe vezető főutakat a hatóságok lezárták.
hvg.hu
Az eredeti tervekhez képest késéssel érkezik Magyarországra az izraeli rakétarendszer, néhány év múlva pedig már Nyírtelken szerelhetnek össze haditechnikai eszközöket.
hvg.hu
A támadónak nézett férfinak valószínűleg olyan mentális egészségi problémái voltak, amelyek miatt gyanúsan viselkedett.
MTI
A hatodik kormánya megalakítására készülő Netanjahu arról beszélt, hogy fel kell lépni Irán ellen, viszont folytatni kell az arab világgal való békülést.
MTI
Visszatért a hatalomba Benjamin Netanjahu a szélsőjobb hullámán és ellenfelei rossz taktikája révén. Félő, hogy az ultranacionalista fordulat sebet ejt az izraeli demokrácián.
Időszámításunk előtt 1700 körül készíthették azt a fésűt, amire kánaáni nyelven írták rá, hogy mire való.
MTI
Izrael ma messze nem az, aminek az előző nemzedékek szánták, vagyis nem biztonságos menedék a zsidóknak, és egyben felvilágosodott, egyenlőségpárti társadalom, írja az amerikai lapban megjelent véleménycikk.
hvg360