#jegybank



Szlovák cégek hajtanak a magyar adósok lakásaira

Nagyon sokan úgy érzik, hitelezőjük a lakásukat próbálja megszerezni. Nem is nélkülöztek minden alapot ezek a félelmek ahogy egy jegybanki vizsgálatból kiderült. Engedély nélkül, szlovákiai bejegyzésű társaságok ugyanis 10 milliárd forintnyi ingatlant szerezhettek így meg.





Orbánnak égszakadás kellene ahhoz, hogy ne bízzon tovább Matolcsyban

A Népszabadság szegedi tudósítójának sikerült megkérdeznie Békéscsabán a miniszterelnököt kedden arról, mit gondol a jegybank alapítványaitól támogatásként szétosztott állami pénzekről, illetve a történtek miatt megrendült-e a bizalma Matolcsy Györgyben. „Ahhoz égnek és földnek össze kell szakadnia, hogy ez bekövetkezzék” – válaszolta nevetve Orbán Viktor.


Matolcsyék újabb sallert adtak Schobert Norbiéknak

A Magyar Nemzeti Bank szerdától átmenetileg felfüggesztette a Norbi Update Lowcarb és az OTT-ONE-részvények tőzsdei kereskedését, mert az indoklás szerint mindkét kibocsátó megsértette a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásokat.



Négyszeres áron számlázhatott a Századvég az MNB-nek

A jegybank 1,8 milliárd forintért kötött szerződést a kormányközeli céggel három évre, bér a Tárki-féle konzorcium 40 százalékkal olcsóbban vállalta volna a megbízást. A legutóbb ismertetett gazdaságiközhangulat-felmérést piaci szereplők szerint négyszeres-hatszoros áron vállalta a Századvég.







Könnyebbé válik a hitelfelvétel

Májustól könnyebbé válik hitelhez jutni, mert az adós szempontjából kedvezőbb arányban veszik figyelembe a legalább ötéves kamatperiódusú jelzáloghitelek törlesztőrészleteit, és emelkedik az a hitelösszeg, ami alatt nem szükséges a rendeletet alkalmazni.


Egyre kevésbé tudnak ügyeskedni a bankok – keményít az MNB

A felelős és átláthatóbb hitelezést támogatják a fogyasztói hitelfelvételt érintő új, márciusi jogszabályváltozások, amelyek – többek között – a korábbinál szélesebb körű ügyfél tájékoztatást követelnek meg a pénzügyi intézményektől. A jelzáloghiteleseknek szerződéskötés előtt az eddiginél részletesebb, személyre szóló tájékoztatást is kell adni, módosultak a jelzáloghitel kereskedelmi kommunikációjára, az előtörlesztésre vonatkozó előírások, s megtiltották az árukapcsolást.




Rászállt az EU Matolcsyékra?

Az ingatlanvásárlások és a tőzsde megvásárlása miatt is kutakodhat az Európai Bizottság – legalábbis ez hámozható ki a Demokratikus Koalíció közléséből.