#jegyző

Zugló jegyzője szerint törvénysértő a parkolási szerződések felbontása
 

Zugló jegyzője szerint törvénysértő a parkolási szerződések felbontása

Mégsem bontják fel a zuglói parkolási szerződéseket? A tegnap sebtiben meghozott döntésről kedden a jegyző több szempontból is kimondta, hogy véleménye szerint jogsértő. Leveléből kiderül az is, hogy több esetben ki kellene fizetni a cégek elmaradt bevételét, tehát nem járna jól a kerület a felmondással. És van olyan szerződés is, amelyben le van írva, az önkormányzat azt nem mondhatja fel. A szerződéseket a Fidesz–MSZP-tandem fogadta el.

hvg.hu hvg.hu

Megszüntették a körzetet, ahol nem tudták legyőzni az MSZP-t
 

Megszüntették a körzetet, ahol nem tudták legyőzni az MSZP-t

Fogyatkozik a lakosság Miskolcon, ami a választókerületekre is hatással van. 28 képviselő helyett csak 27-et választanak majd az önkormányzati választáson. A fideszes önkormányzat jegyzője által vezetett Helyi Választási Iroda éppen egy olyan körzetet számolt fel, amelyet a Fidesz képtelen volt bevenni.

hvg.hu hvg.hu






Pénzt vagy virágot virítottak a volt józsefvárosi jegyzőnek?
 

Pénzt vagy virágot virítottak a volt józsefvárosi jegyzőnek?

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vesztegetéssel vádolt volt józsefvárosi jegyző ügyében – derült ki a hétfői perbeszédből a Fővárosi Törvényszéken. Többek között a volt jegyző, a jegyzői referens és egy vállalkozó van a vádlottak között, utóbbi a Ganz-telep egyik épületének átalakításához akarta megszerezni az önkormányzat hozzájárulását. A perben szó van egyebek mellett arról is, hogy az egyik lehallgatott telefonbeszélgetésben pontosan mire is értették a virítani szót.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Lázár meghallgatását is javasolják a balmazújvárosi polgármester büntetőperében
 

Lázár meghallgatását is javasolják a balmazújvárosi polgármester büntetőperében

Veres Margit balmazújvárosi polgármester még jegyzőként 2012 végén négyszemközt átvett 5 millió forint készpénzt egy vállalkozótól, akinek a cége éppen aznap kapott 180 milliót a helyi önkormányzattól. A jegyző a pénzt másnap szintén négyszemközt átadta Tiba István akkori polgármesternek. Veres Margit csütörtökön állt bíróság elé hivatali vesztegetés miatt a Debreceni Törvényszéken, Tiba Istvánt viszont még csak ki sem hallgatta az ügyészség – írja a Népszabadság. A polgármester védője Lázár János meghallgatását javasolta az ügyben.

hvg.hu hvg.hu


Menekülőre fogta a piacos trükkel lebukott CBA-bolt tulajdonosa
 

Menekülőre fogta a piacos trükkel lebukott CBA-bolt tulajdonosa

A balatonfenyvesi CBA-üzletet működtető vállalkozó nem akar nyilatkozni, a település jegyzője – aki kiadta az engedélyt – sem állt velünk szóba. Rábukkantunk egy Coop-láncra, amelyik sok üzletre kért piaccá nyilvánítási engedélyt, de esetükben a kormányhivatal a sarkára állt, és lehet, hogy hét bolt ezért marad vasárnap zárva.

hvg.hu hvg.hu





Csúnya ügy: lemondott a szombathelyi jegyző
 

Csúnya ügy: lemondott a szombathelyi jegyző

Gaál Róbert utasítására az önkormányzat egyik alkalmazottja megpróbálta kikérni a szolgáltatótól a városháza harminc dolgozója szolgálati mobiltelefonjának forgalmi listáját, ami az ellenzék szerint személyiségi jogokat és levéltitkot sérthetett. A polgármester leállíttatta az adatlekérést, és vizsgálatot rendelt el, ez a jegyző lemondása ellenére is folytatódik.

MTI MTI




Ajándékba kapta méregdrága cipőjét Rogán jegyzője
 

Ajándékba kapta méregdrága cipőjét Rogán jegyzője

Leértékelve vették a testvérei Sélley Zoltánnak azt az Amadeo Testoni márkájú cipőt, amelyet árával együtt az Origo fotósa örökített meg. A Vathy's Corner Petőfi Sándor utcai üzletében megerősítették a lapnak, hogy náluk vehették Sélley cipőjét a múlt héten.

hvg.hu hvg.hu