#jutalom

Több mint 700 millió forint ment el jutalmakra a HM Ei-nél

Közterhekkel együtt a tárgyévi jutalmak és prémiumok kifizetésére a HM Ei Zrt.-nél összesen több mint 760 millió forintot fordítottak tavaly – derül ki Hende Csaba honvédelmi miniszter válaszából, amelyet a volt szocialista államtitkár Iváncsik Imre írásbeli kérdésére küldött a napokban. A Honvédelmi Minisztérium legértékesebb cége a HM Ei, tavalyi bevételük 39 milliárd forint. Igaz, ennek 90 százaléka magától a szaktárcától és szervezeteitől származik – írja a Népszabadság.

Népszabadság

Jutalom-ügy: Vitézyék is cáfolják a Blikk állításait

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közlése szerint az elmúlt napok sajtóhíreiben valótlanul jelent meg, hogy Vitézy Dávid, a társaság vezérigazgatója 7,6 millió forint jutalmat kapott. A Blikk a BKK közleményének kiadását követően azt közölte az MTI-vel: a lap nem azt állította, hogy a vezérigazgató megkapta a prémiumot, "mindössze annyit: szerződése értelmében ennyi jár neki".

MTI




MN: milliós prémiumot kaphatnak a MÁV vezetői

Év végén 6,7 millió forintos prémiumot kaphat Szarvas Ferenc, a MÁV elnök-vezérigazgatója, három helyettese pedig egyenként csaknem 6,2 millió forintra számíthat – írja a Magyar Nemzet. Az összes vezetőt beleszámítva így több tízmillió forintról van szó.

hvg.hu

Kevés jutalmat osztanak idén a munkáltatók

Idén mintegy ötödével kevesebb munkavállaló, a dolgozók 14 százaléka kap 13. havi juttatást, átlagosan 239.300 forintot, ami 12 százalékos növekedés az előző évi juttatásokhoz képest - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legújabb felméréséből.

MTI


Titkolja a Debreceni Egyetem rektora, ki mennyi jutalmat kapott

Hiába ígérte meg a Debreceni Egyetem rektora, hogy elárulja, az intézmény vezetői közül ki mennyi jutalmat kapott, most mégsem ad tájékoztatást erről a Magyar Nemzetnek - olvasható a lapban. Fábián István a kormányközeli lap írását provokatívnak és felháborítónak tartotta.

hvg.hu

Népszava: nem kapnak évvégi jutalmat a kormánytagok

Idén az Orbán-kormány egyetlen tagja sem kap év végi jutalmat. A Népszava szerint nem tudni, hogy a miniszterelnök elégedetlen a kormány munkájával, vagy esetleg szimbolikus oka van a döntésnek és a válság miatt nem akartak milliós összegeket szétosztani. A cikkben megjegyzik, hogy a parlamenti képviselők saját fizetésük drasztikus emelésére készülnek.







Páva Zsolt a jutalmakról: "csak kiemelkedő eredményért járhat"

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere szerint jutalom csak kiemelkedő eredményekért járhat. Az MSZP pécsi városházi frakcióvezetőjének csütörtök reggeli sajtótájékoztatójára reagálva a polgármester és Hoppál Péter, a Fidesz pécsi csoportjának elnöke is közleményt adott ki.

MTI

Szócska Audival, Réthelyi Skodával jár

Mintegy bruttó egymillió forintos havi illetményt kapnak és Skodával, illetve Audival járnak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetői; célprémiumot, jutalmat sem az államtitkárok, sem a tárcavezető nem kapott.

MTI

Jutalmukat sem kapják meg a kirúgott borsodi pedagógusok

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében mintegy 250 fővel csappant meg 2010 szeptemberétől az új tanév kezdetéig a közoktatásban dolgozók száma. A nyugdíjba vonulók közül sokan nem kapták meg a jubileumi jutalmukat, az egyházi iskolák finanszírozása pedig csak egyetlen oktatási évre garantált.

Kovács István, Miskolc