MTI Világ

Még átláthatóbb lesz a közélet - Romániában

Nemcsak a közintézmények, hanem a pártok és egyéb, közpénzt felhasználó szervezetek is kötelesek lesznek ezentúl állampolgári kérésre közérdekű adatokat szolgáltatni a működésükről és gazdálkodásukról.

MTI Gazdaság

Húsvét után dönt az Alkotmánybíróság Áder szokatlan kéréséről

Eddig négyszer kért előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól egy törvényhez az államfő: a posta- és az MNB-törvény módosítása a harmadik és a negyedik eset. A csonka, 13 taggal működő Ab várhatóan húsvét után, még Lenkovics Barnabásék leköszönése előtt hoz döntést a két vitatott törvénymódosítás ügyében.

hvg.hu Gazdaság

Titkosak lesznek a Posta szerződései, de durvább lehet a vége

Németh Szilárd rezsibiztos új törvényjavaslata szerint visszamenőlegesen sem adja majd ki az állami Magyar Posta Zrt. azokat a szerződéseket, amelyek nyilvánossága "üzleti tevékenysége végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna" a cégnek. Ennek okán a jogszabály lényegében mindegyik szerződésre ráhúzható, és félő, hogy mindegyik állami cégnél így járnak majd el.

HVG Itthon

Rezsinöveléssel vág vissza a kormány

Rezsinöveléssel sújtja a kormány az ügyei után érdeklődőket – írja a HVG e heti száma a közérdekű adatigénylésre kivetett sarcokról készült összeállításában.

MTI Itthon

PM: "Áder kvázi vétót emelt"

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség arra szólítja fel a Fideszt és a kormányt, hogy fejezze be a politikai szabadságjogok korlátozását és ne rombolja tovább az alkotmányos rendszert - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.

hvg.hu Vélemény

"Nem kicsit arcba mászó húzás"

Az álságos semlegességet nyugodtan félre lehet tenni olyankor, amikor az egyik oldal éppen törvényt hoz arról, hogy részéről befejezte a beszélgetést – írja az Antagon blog arról, hogy kedden sürgősséggel elfogadta a parlament az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényt, amely lefokozza a közérdekű adatszolgáltatást.

hvg.hu Itthon

Navracsicsék hülyére vették őket, lelép az antikorrupciós csoport

Kilép a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet a kormánnyal közös antikorrupciós munkacsoportból, mivel megítésélük szerint a közpénzek átláthatóságát korlátozó legújabb törvényjavaslat az egész folyamatot álságossá teszi. A kormány egy hete tett ígéretet arra, hogy átláthatóvá teszi működését.

hvg.hu Itthon

A tényfeltáró újságírást akadályozhatja a kormánypárt javaslata

Lehet közérdekű adatot kérni, de nem lehet ezt túlzásba vinni, mert az már visszaélésszerű adatkérésnek minősül - lényegében ezzel a tartalommal nyújtott be törvénymódosító javaslatot két kormánypárti képviselő, ez pedig az Átlátszó.hu oknyomozó portál szerint annyit tesz, hogy az igénylő - mint amilyen az oknyomozó újság is - nem követelhet teljes körű tájékoztatást a közpénzek felhasználásáról.

Kovács Áron Itthon

Veszélyben van-e az észak-koreai magyar?

Szokatlan ellenzéki egyetértés és mély kormánypárti csend övezte kedden éjszaka annak a törvényjavaslatnak a vitáját, amely alapján el lehetne titkolni, hogy mely országból hányan kértek és kaptak, illetve nem kaptak magyar állampolgárságot. Az előterjesztő Szlovákiára és Ukrajnára mutogat, az ellenzék szerint a statisztikák nem jelentenek veszélyt senkire, ellentétben a magyar kormány által névre, címre küldött levelekkel.

Kovács Áron Itthon

Törvényt módosít a Fidesz, hogy titkolhassa az új állampolgárok számát

Nemzetbiztonsági és diplomáciai érdekekre hivatkozva tenné eltitkolhatóvá a kedvezményesen honosított magyar állampolgárokra vonatkozó adatokat egy fideszes képviselő, a parlament honlapjáról pedig eltűnt egy dokumentum, amely tartalmazott ilyen számokat. Korábban a hvg.hu már pert indított a statisztikákért, amelyekben már a tárgyalás napja is ki van tűzve.

hvg.hu Itthon

A Népszabadság pert nyert az MTVA ellen

A bíróság a Népszabadság keresete nyomán arra kötelezi az MTVA-t, hogy árulja el, mennyibe került az a Pesty László által készített, romák és nem romák együttéléséről szóló, tiltakozást kiváltó riportfilm.

hvg.hu Itthon

Ki mit tud? Adatkérő oldalt indított az Átlátszó

Közérdekű adatigénylő portált indít az Átlátszó.hu – az új szolgáltatás segítségével a közérdekű adatok iránt érdeklődő polgárok egy helyről indíthatják adatigényléseiket a közfeladatot ellátó intézményekhez és böngészhetik mások adatigényléseit is, így az oldal szerint egyszerűsödik az adatigénylés folyamata és erősödik a társadalmi kontroll az adóforintjainkkal gazdálkodó szervezetek felett.

hvg.hu Napi merítés

Pénzt kérne a közérdekű adatokért a kormány

Uniós kötelezettségre hivatkozással a kormány törvényjavaslata kiszámíthatatlanná teszi a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogunkat; úgy fest, hogy Németh Lászlóné szerint jobb, ha penget a nép a közérdekű adatokért - írja blogjában a TASZ.

hvg.hu Gazdaság

Elmeszelték az MVM-et: fontos a paksi bővítés átláthatósága

A kormány elkötelezett abban, hogy Magyarországon újabb atomerőművet építsen, és a paksi erőműbővítés a távlati energetikai tervek alaptézise. Ugyanakkor a tervezett beruházásról az Energiaklub úgy véli, hogy akkora horderejű folyamat, amit egy sor fontos kérdés tisztázásának kell megelőznie. Például hogy ki, miből, hogyan, mikorra és várhatóan milyen környezeti, társadalmi és gazdasági hatások mellett építené föl az új létesítményt. A szakpolitikai intézet véleményét a Fővárosi Ítélőtábla ítélete is osztja.

hvg.hu Itthon

Az LMP-s öttusabajnok pert nyert a Centrum ellen

Hanzély Ákos három évvel ezelőtt még civilként perelte be a Centrum Parkoló Kft.-t, mert a cég nem hozta nyilvánosságra azokat a közérdekű adatokat, melyek arra vonatkoznak, mire költötte bevételét. A volt öttusabajnok most megnyerte a pert - számolt be a Blikk.

1 2
Az orosz nagykövettől kér segítséget az egyik Dunaferr-szakszervezet

Az orosz nagykövettől kér segítséget az egyik Dunaferr-szakszervezet

Orbán a Kaleta-ügyről: Semmilyen büntetés nem tűnik súlyosnak

Orbán a Kaleta-ügyről: Semmilyen büntetés nem tűnik súlyosnak

Nagyon megugrott az államháztartási hiány

Nagyon megugrott az államháztartási hiány

Az önkormányzatokra tolja a döntést a kormány az airbnb-s lakáskiadásról

Az önkormányzatokra tolja a döntést a kormány az airbnb-s lakáskiadásról

Mostantól bárki letöltheti az iOS 14 bétaváltozatát, de nem árt vele vigyázni

Mostantól bárki letöltheti az iOS 14 bétaváltozatát, de nem árt vele vigyázni

Az MLSZ kötelező méréseket vezet be az utánpótlásban

Az MLSZ kötelező méréseket vezet be az utánpótlásban

Izraeli katonabarátságnak köszönhető a magyar lélegeztetőgép-gyártás

Izraeli katonabarátságnak köszönhető a magyar lélegeztetőgép-gyártás

Totálisan félreértették a tudósok a Napot – aztán jött a most 93 éves Eugene Parker

Totálisan félreértették a tudósok a Napot – aztán jött a most 93 éves Eugene Parker

A címlapról ajánljuk