Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója szerint a kádárizmus "boldog korszakát" is csak megszorításokkal lehet elfogadni, mert a gazdasági jólét csak a '60-as évek elejétől a '70-es évek végéig tartott Magyarországon. S Kádár János személyiségével kapcsolatban téves az a nézet, hogy reformer politikus volt.
„Ez nem egy nekrológ!” „A felépülésről szóló részt hagyjuk el… nagyon farizeusnak hat.” „A bírálatról szóló rész rövidebb legyen, kicsit általánosabb.” Ilyesfajta észrevételekkel kommentálták a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi bizottságának (kb) tagjai 1989. május 8-án azt a levelet, melyet Grósz Károly főtitkár írt és olvasott fel. A párt elnökének, az „egészségi okból távol lévő” Kádár Jánosnak címzett elbocsátó üzenet megtárgyalására mintegy mellékesen, este fél kilenckor került sor.
Az eddig nyolcezer oldalnyi, most előkerült pártirat alapjaiban változtathatja meg a Kádár-korszak jogszolgáltatásáról gondoltakat. Kiderült, hogy a pártközpont 1957 és 1988 között rendszeresen egyeztett a belügy és az igazságszolgáltatás vezetőivel. A hangsúly az egyedi ügyekről idővel átkerült ugyan a jogpolitikára, a Koordinációs Bizottság mégis végig olyan döntéseket hozott, amelyeket a „szocialista törvényesség” dicsőségére a végrehajtók ukáznak tekintettek.
A mozgalmi emlékezet szerint a bemondásairól is elhíresült Kádár János a hetvenes évek végén „mi a gyalogosok pártján állunk” szállóigévé lett deklarációjával kérdőjelezte meg az autópályák továbbépítésének ügyét. Érdekes lehet tudni, vajon a volt első titkár saját kútfőből, avagy hozott anyagból dolgozott?
