Kádár János több mint három évtizedes regnálása alatt elmondott több ezer beszédéből a kortársak, valamint az utókori értékelők néhány megállapítást a magyar pártvezető korára és politikájára jellemző mottóként tartanak számon. Például azt, miszerint „a szovjet-magyar barátság nem azt jelenti, hogy ha Moszkvában esik az eső, akkor Budapesten ki kell nyitni az esernyőt”. Persze rögvest más megvilágításba helyezi ezt a szellemességet korántsem nélkülöző, nyilván sokak bizalmának megnyerésére szolgáló bemondást, ha valaki azt is emlékezetébe idézi, hogy mindez 1957 februárjában, a forradalmat megtorló időszak kellős közepén hangzott el.
Amire ily módon akár rímelhet is egy 1975-ös Kádár-féle retorikai kacsintás. Az első titkár akkor, a hét évvel korábban meghirdetett gazdasági reform megfojtását és az ideológiai szigorúságot (ismét) szentesítő XI. pártkongresszus zárszavában reagálni kívánva a szerinte elsősorban „a pártonkívüli értelmiségiek körében kerengő mendemondákra”, melyek szerint a párt vonala várhatóan keményedni fog, ekként ironizált: „Megnyugtathatom őket: nem jön semmiféle új diktatúra. Marad a régi, a proletárdiktatúra.”
