A 80-as évek magyarországi gazdaságpolitikája, a reformok előkészítése és megvalósítása volt a témája annak a pódiumbeszélgetésnek, amelyet Németh Miklós egykori miniszterelnök folytatott Georg Paul Hefty német újságíróval hétfőn este a berlini magyar nagykövetségen.
Néhány nappal ezelőtt meggyanúsították Biszku Bélát, az ’56 utáni megtorlás és a restauráció egyik kulcsfiguráját. Nem azért, amit tett, hanem azért, amit mondott. Az ebben rejlő abszurditást más is észrevételezte már, megtoldva azzal, hogy húsz évvel ezelőtt kellett volna neki látni a törvényes elszámoltatásnak.
Az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak, nemzeti tragédiának tartja Biszku Béla korábbi belügyminiszter. A Duna Televízió Közbeszéd című műsorában az egykori kommunista politikus azt mondta: a megtorlás idején a halálos ítéleteket nem ő hozta, a büntetőeljárásokba nem avatkozott bele, azok szerinte nem koncepciós eljárások voltak. Biszku állításai nem újak, és a hvg.hu korábban már igyekezett dokumentumokkal igazolni, hogy Biszku kulcsszerepet játszott a kádári megtorlások idején.
Az elhíresült Biszku-filmben, a Bűn és büntetlenségben a volt belügyminiszter kifejti, hogy az erősebb kutya él nemi életet – nem pontosan ezekkel a szavakkal. Ezzel részben a szovjetekre hárította a felelősséget, másrészt pedig folyamatosan tagadta, hogy ő valaha is beleszólt volna bírósági ítéletekbe a kádári megtorlás idején, az 1956-os forradalom – Biszku számára: ellenforradalom - leverése után.
A Szabad Nép 1950. június 24-én számolt be arról, hogy lemondott Kádár János belügyminiszter. Egy kommunista diktatúrában az ilyen posztokról általában ritkán mondanak le önként, Kádárl sem önszántából távozott. Nem sokkal később letartóztatták, talán éppen utódja, Zöld Sándor öngyilkossága miatt. Elődjét felakasztották: Rajk Lászlónak hívták.
A magyar parlamentben új, „egyszerűbb” házszabályokat fogadtak el hatvan éve, amelyeket azonban nem mertek nyilvánosságra hozni. Közben hirtelen eltűnt az államfő, Szakasits Árpád. Az új házszabály segítségével a belügyminiszter, Kádár János 1950 májusában pár nap alatt megszavaztatta a tanácsrendszer bevezetését. Az új törvény szerint az 500 főnél kisebb lélekszámú településeken „rendszerint” közös községi tanácsokat kellett alakítani.
Évszázados töretlen munkásmozgalmi hagyományokra emlékeztetve ünnepelték a választást elbukó MSZP vezetői két XIII. kerületi sikeremberüket, holott Angyalföld mítosza csak a Kádár-éra óta megfellebbezhetetlen.
Párttagsága körüli szánalmas história főszereplőjévé vált élete utolsó éveiben a Magyarországon egykor élet-halál urának számító, épp harminc éve elhunyt Gerő Ernő. A másik főszereplő: utódja, Kádár János.
A Szabad Nép 1950 elején több évfordulót is ünnepelt. A kommunista pártlap megemlékezett például arról, hogy Rákosi elvtárs kereken öt évvel azelőtt tért haza Moszkvából. Műelemzés is megjelent ekkoriban a Szabad Népben: munkások és parasztok verseit ismertette a pártlap - azokat a verseket, amelyeket szerzőik a Pártról, a Párthoz írtak.
Évtizedek során bejáratódott mítoszok szövik át meg át a magyar történelmi sorsfordulókról alkotott közemlékezetet, melyeket a történészek gyakorta hasztalan cáfolnak. Dugovics Titusz, Görgey Artúr, Petőfi Sándor, Kádár és Gerő - tucatnyi legenda leleplezése.
Hihetetlen, de a máig érvényben lévő megyerendszert szinte titokban vezették be 1950-ben. A lapok csak a sokadik oldalon, kisebb hírekben számoltak be a történelmi vármegyék és a tradicionális megyeszékhelyek megszüntetéséről. Kádár János belügyminiszterként készítette elő Zala megye megcsonkítását, Esztergom kisvárossá degradálását és Zemplén BAZ-megyébe olvasztását.
Pontosan hatvan évvel ezelőtt, a Rákosi-korszak legsötétebb éveiben létrehozták Nagy-Budapestet. A metropolisz második születésnapja így 1950. január elseje is lehetne, bár ezt az évfordulót nem nagyon ünnepli azóta se senki. Szintén nem emlékezünk ma már Buda és Óbuda 160 évvel ezelőtti egyesítésére, amit 1861-ben érvénytelenítettek.
A nagy üggyel-bajjal, szovjet fegyveres támogatással megalakult Kádár-kormány még javában küszködött a legitimáció problémájával, amikor az ENSZ megkezdte a „magyar kérdés” tárgyalását. Bár a vita eleve eredménytelenségre volt ítélve, idehaza Kádárék hatalmas propagandakampányt indítottak, hogy hiteltelenítsék az ENSZ fellépését és a külföld felé mutassák: a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány ura a helyzetnek. Az ENSZ-vita persze eredményt nem hozott, a forradalom leverése után a külső segítségbe vetett remények végleg elszálltak.
Örökzöld téma a közbeszédben a „cigánykérdés”, s nem volt ez másként a második világháború előtt és a Kádár-korszakban sem. Országos cigányrazziák, elkobzások, speciális kódolás – mi derül ki a levéltári iratokból?
A romák elleni támadások egyik gyanúsítottjáról, Cs. Istvánról az a pletyka terjedt el internetes fórumokon, hogy ő dúlhatta fel Kádár János sírját. A pletyka terjesztői szerint erre a férfi internetes beceneve (Csontrabló) a „bizonyíték”.
Kik és hogyan irányították a fiatalokról szóló közbeszédet a Kádár-korszakban? Mi kellett ahhoz, hogy egy fiatalt lefasisztázzanak? A Kádár gyermekei című könyvből többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk.
Ma két évtizede fejezte be földi pályafutását a Kádár-rezsim névadója, de még sokáig várhatunk, mire megrajzolhatjuk hiteles történelmi portréját. Szabadszájú vélemények persze most is akadnak, csokorba gyűjtöttünk néhányat belőlük, már csak a túl sok nosztalgiával a múltba révedők kijózanítása érdekében is.
Húsz évvel ezelőtt, 1989. július 6-án halt meg Budapesten Kádár János, a múlt század legellentmondásosabb megítélésű politikusainak egyike, akinek nevével egy egész korszakot jellemeznek a 20. századi magyar történelemben. Kommunista, pártállami vezetőként 1956-tól az 1989-es rendszerváltozásig állt az ország élén.
Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója szerint a kádárizmus "boldog korszakát" is csak megszorításokkal lehet elfogadni, mert a gazdasági jólét csak a '60-as évek elejétől a '70-es évek végéig tartott Magyarországon. S Kádár János személyiségével kapcsolatban téves az a nézet, hogy reformer politikus volt.
„Ez nem egy nekrológ!” „A felépülésről szóló részt hagyjuk el… nagyon farizeusnak hat.” „A bírálatról szóló rész rövidebb legyen, kicsit általánosabb.” Ilyesfajta észrevételekkel kommentálták a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) központi bizottságának (kb) tagjai 1989. május 8-án azt a levelet, melyet Grósz Károly főtitkár írt és olvasott fel. A párt elnökének, az „egészségi okból távol lévő” Kádár Jánosnak címzett elbocsátó üzenet megtárgyalására mintegy mellékesen, este fél kilenckor került sor.
