#Kalinyingrád


Új kerítés épül Európában, de nem a menekültek miatt

Litvánia két méter magas kerítést akar emelni Oroszország kalinyingrádi exklávéjával közös határán – mondta hétfőn Eimutis Misiunas litván belügyminiszter, aki azzal indokolta az intézkedést, hogy a csempészek elleni küzdelem és az Európai Unió külső határának megerősítése érdekében van rá szükség.








Kitörhet a szorításból az orosz enklávé

Újra fellendülhetnek a kereskedelmi kapcsolatok az uniós tagállamok közé ékelődött orosz terület, Kalinyingrád és Lengyelország között, miután a két ország állampolgárai vízummentesen utazhatnak a másik országba. A határmenti bevásárlóturizmus már fellendülőben van.





Moszkva is lemond a kalinyingrádi rakétatelepítésről

Oroszország lemond arról, hogy Iszkander rakétákat telepítsen Kalinyingrádba, cserébe azért, hogy Washington feladta a közép-európai rakétavédelmi rendszer telepítésének tervét - jelentette pénteken katonadiplomáciai forrásra hivatkozva az Interfax orosz hírügynökség.