150 millió forintot költ kampányára az LMP
Az LMP mintegy 150 millió forintot költ az idei önkormányzati kampányára.
Az LMP mintegy 150 millió forintot költ az idei önkormányzati kampányára.
Az egyik nagy gyorsétteremlánc 33 százalékkal tudta megnövelni vendégei számát egy egyszerű trükkel. A kampányhoz a Foursquare helyfüggő szolgáltatását használták, komoly sikerrel.
Nem olyan régen, néhány héttel ezelőtt zárul a Toshiba Facebook-kampánya. A kampány eredményeivel kapcsolatosan kereste meg Hampuk Richárd a cég illetékesét.
Már-már elfeledné az ember a kilencvenes évek politikai kommunikációját. Hogy ez ne történjék meg a Politikai marketing blog összegyűjtött néhány videót az akkori politikai marketing világából.
Szűkülő (s unalmasan kiszámítható) étlapról választhat, aki szavazni fog az önkormányzati jelöltekre. Hatpártiból Budapesten négypártira, országosan pedig többnyire hárompártira csökkent a kínálat. Domináns-hegemón kormányerő, illetve megosztott, vagy egymással is csatázó ellenzéki pártok. Akiknek pedig mindez nem tetszik, azoknak ott a Kétfarkú Kutya Párt.
Magyarország a negyedik olyan választás elé néz, ahol a győztes kiléte nem lehet kérdéses. Ha a jobboldali többség előre eldőlt, minek erőteljes kampányt folytatni? A válasz: azért, mert az október 3-i eredmény sokáig meghatározhatja a pártok jövőjét. Ennek ellenére a kampány takaréklángon ég - olvasható a Politika 2.0 blogon.
A prosztatarák szűrését népszerűsítő egészségügyi kampányok egy friss német tanulmány szerint nem kívánt mellékhatással is járhatnak: eltántoríthatják például a férfiakat a prosztatavizsgálattól.
Szanyi Tibor országgyűlési képviselő lett az MSZP kampányfőnöke az őszi önkormányzati választásra. A frakció kommunikációs igazgatója pedig Déri Balázs, a stop.hu egykori alapító főszerkesztője - közölte az MSZP-frakció szerdán.
Az LMP kampánya elindult, az önkormányzati választásokra készülve már egy új domaint is lefoglaltak.
A Lehet Más a Politika (LMP) összesen 191,9 millió forintot költött az idei képviselő-választásra, ezzel betartotta a kampányra fordítható pénzeszközökre vonatkozó törvényi előírásokat - derült ki a pártnak a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent beszámolójából.
Közéleti szereplők tiltakozó nyilatkozatot adtak ki a Fidesz elszámoltatási kampánya ellen, amely szerintük valójában a másfajta politika egzisztenciális szankcionálása.
Franciaországban a McDonald's homoszexuális témájú reklámfilmmel teszi próbára a társadalom nyitottságát, új szlogenjével pedig az elfogadásra buzdít.
Jelölőszervezetként egymilliárd forintra emelné az országgyűlési választási kampányra fordítható összeget az LMP. Karácsony Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese az Országgyűléshez benyújtott javaslatában 60 napban szabná meg a kampány idejét.
Az ingyenes közlekedés ígéretével aligha lehet választást nyerni, legalábbis a hvg.hu által összegyűjtött ötletrohamoknak ilyen politikai hozadéka elvétve van. Alighanem a műfajban az MSZP főpolgármester-jelöltje mondta eddig a legnagyobbat, de a populista ígérgetés nem pártspecifikus.
Nyíltan romaellenes óriásplakátokkal indította útjára választási kampányát a Szlovák Nemzeti Párt (SNS).
Egészséges munkahelyek címmel indít kétéves kampányt az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA).
Az MSZP 2013-ig bevezetné a díjmentes közösségi közlekedést Budapesten - mondta Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt a párt majálisán, szombaton a Városligetben. A Fidesz szerint ilyen "marhaságot utoljára Horn Gyula mondott".
Ha az LMP-nek van egy kis esze, és nem szeretné két nappal a Parlamentbe jutás után elveszíteni hitelességét, akkor csuklóból utasítja vissza az MSZP közeledési kísérletét - írja a Gulyásdemokrácia blog szerzője.
Péntek éjféltől vasárnap este hétig a közösségi oldalakon vagy a magánemaileken is tilos pártok mellett vagy ellen kampányolni. A 43 órás korlátozás betartását a közösségi oldalakon hivatalosan nem ellenőrzik, de eljárnak, ha bejelentés érkezik.
Ma tartja kampányzáróját az MSZP, a Fidesz-KDNP, az LMP és a Jobbik is.