Fűről és euróról nem fogunk népszavazni
A Nemzeti Választási Bizottság nem hitelesítette a népszavazási kezdeményezéseket.
A Nemzeti Választási Bizottság nem hitelesítette a népszavazási kezdeményezéseket.
Az elmúlt hetekben a világsajtó címlapsztoriként tárgyalt egy tanulmányt, mely szerint a kannabiszfogyasztás egereknél képes volt visszafordítani az agy öregedését. Hamarosan kezdődhetnek a kísérletek embereken is. A hazai sajtóban visszhang nélkül maradt a téma, pedig a Nature Medicine nevű, igen nagy presztízsű szaklapban megjelent cikk első szerzője, s a téma szellemi atyja egy magyar kutató, Bilkei-Gorzó András, a Bonni Egyetem docense. Boldogkői Zsolt professzor beszélgetett vele.
Július végén már kapható is lesz a kendertartalmú cigaretta, bár nem lesz olcsó.
Újabb amerikai államban, Nevadában vált szombaton törvényessé a kannabiszvásárlás.
Az albán kormánypárt büszke a saját eredményeire, szerintük a falvakban élő kannabisztermesztő maffia ügye is azért kerülhetett elő, mert ők legalább megpróbáltak tenni ellene. A vasárnap tartott albániai parlamenti választásokon mindenesetre kicsit sem biztos, hogy a jelenlegi kormány újrázhat. A hvg.hu munkatársa, Szekeres W. István jelenti Tiranából.
Még a szenátus jóváhagyására és az államfő aláírására szükség van, de a jelek szerint Lengyelország is belép a kannabisznemzetek közé.
A leginkább a 18 és 34 év közöttiek fogyasztják.
Idegnyugtató, görcsoldó hatása miatt a kenderben található hatóanyag segíthet enyhíteni egyebek mellett sclerosis multiplexes és epilepsziás betegek panaszait. Az országok sorában Brazília a következő, ahol felismerték ennek jelentőségét.
A kormányt ismerve egészen csekély az esély arra, hogy ezt egyáltalán napirendre vegye a parlament.
Lausanne egyik elegáns negyedében található egy üzlet, amely a DrGreen nevet viseli. Nem patika, bár talán annak látszik.
Csak tavaly majdnem hétmilliárd dollárt költöttek a fogyasztók kannabisztermékekre, amelyek között még állatoknak szánt készítmények is vannak.
A gyógyszertárak ellátására kannabiszültetvényeket létesítenek a német parlamentben megszavazott törvény alapján.
A cement és az acél vetélytársának szánják holland kutatók azt a kannabiszból készült környezetbarát építőanyagot, amelynek már meg is kezdték a tesztelését az Eindhoveni Műszaki Egyetem kampuszán.
A zavartalan termesztést kiépített szellőző-, öntöző- és világítórendszer biztosította, az ehhez szükséges áramot lopta a férfi, amivel közel félmillió forint kárt okozott a szolgáltatónak.
Kissé bonyolult eljárással, megfelelő indoklással és körültekintő orvosi felügyelettel Magyarországon is kaphatnak kannabinoidokat tartalmazó gyógyszereket bizonyos krónikus betegek, ha az orvosuk indokoltnak lát ilyen terápiát. Itthon nincs még ugyan gyógyászati kannabiszprogram, de ez nem zárja ki az érintett készítmények használatát – hívták fel a figyelmet jogvédők.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették egy lajosmizsei tanya tulajdonosát, és felszámolták a kannabiszültetvényét.
Mondhatnák, pont ez hiányzott még a mai autóiparnak, a vadkenderből gyártott autók, de akkor is van valami szimpatikus az ilyen különutas figurákban.
Magyarországon minden ötödik iskoláskorú fiatal fogyasztott már életében valamilyen kábítószert, és a drogfogyasztók egyre inkább a követhetetlenül változó összetételű szintetikus szereket használják – írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország 2015 című kiadványában.
A német kormány beterjesztett egy javaslatot, ami engedélyezné a kannabisz gyógyászati célú fogyasztását.