Amíg Magyarországon a plakáttörvényen forgott az egész politika, a vasárnapi albániai parlamenti választás előtt egyetlenegy kampányplakátot sem lehetett látni Tiranában. A pártok megállapodása alapján nem szennyezik a környezetet (a vizuális környezetet és a természeti környezetet sem) politikai szlogenek kinyomtatásával. Sőt, a tévékben is erősen korlátozták a politikai reklámot. Közösségi média, közösségi események és door-to-door kampány jellemezték a kampányt.

A szereposztás

A választás reggelén sejteni sem lehet, ki fog kormányt alakítani Albániában. A közvélemény-kutatások a jelenlegi kormányzó pártot, a szocialistákat (PS) mutatták a legerősebbnek (középcsatáruk Edi Rama), mögöttük az „ősellenség” demokraták (PD) következnek (Lulzim Basha főszereplésével, bár Basha távirányítójának gombjait alighanem a PD állócsillaga, Orbán Viktor nagy barátja, Sali Berisha nyomkodja), valamivel lemaradva pedig a Szociális Integráció Mozgalom (LSI), az egykori miniszterelnök, jelenleg megválasztott államfő Ilir Meta vezényletével.

Edi Rama leadja a szavazatát vasárnap

MTI/EPA/Malton Dibra

Az szinte biztos, hogy hiába van előnye, a PS nem fog tudni önállóan kormányt alakítani, innentől kezdve viszont bármilyen kombináció előfordulhat, bárki bárkivel összeállhat.

Teljesítményértékelés

„Az elmúlt négy év a sikeres modernizáció jegyében telt,” mondja büszkén a HVG-nek Maklen Misha, a PS egyik vezető tanácsadója. Sorolja a kormány eredményeit: erősödött a jogállam, azaz némi erőszakkal ugyan, de rávették az embereket, hogy fizessék be a közműszámláikat, a vállalatokat, hogy fizessék be a járulékokat a dogozóik után, és megfékezték a korábban jellemző illegális építkezéseket is. A korábbi egykulcsos adórendszer helyett bevezették a progresszív adózást. A szoci kormányfő plusz szoci főpolgármester kombó idején látványosan fejlődött Tirana, de Misha arra is büszke, hogy az oktatásban is komoly változások történtek, új, modern tankönyveket vezettek be, és bezárattak több tucat magánegyetemet. Itt azért nem CEU-szerű oktatási intézményekre kell gondolni: albán specialitás volt a kétszobás lakásokban működtetett „egyetem,” ahol boldog-boldogtalan kaphatott diplomát.

Vannak persze problémák is, vallja be Misha, de ezek – szerinte - nagyjából mind a koalíciós partneren, az LSI-n buktak el: a jogrendszer reformja még várat magára, illetve ott van még a „cannabis-probléma” is. Tegyük hozzá: ezek igen fontos kérdések, Albánia EU-csatlakozása, postosabban a folyamat megkezdése múlhat rajtuk.

Amiben Albánia világszám: a vadkender

Misha arra hivatkozik, az egész cannabis-ügy eleve azért kerülhetett elő, mert ez a kormány megpróbált tenni ellene, így lettek egyáltalán nyilvánosak az ügyek. Albániában több helyen léteznek úgynevezett kannabisz-szigetek, olyan – többnyire szó szerint -- isten háta mögötti, magas hegyekkel körbevett, alig járható utakon, szinte csak gyalog megközelíthető, majdhogynem nomád falvak, ahol a helyi lakosság kifejezetten a vadkender termesztéséből él, de mivel Brüsszel látványosan felemelt mutatóujjal viszonyul a kérdéshez, az aktuális kormány nincs könnyű helyzetben.

Már csak azért sem, mert a kannabisz-szigetek elleni fellépés nem egyszerű. Jó példa erre az elhíresült lazarati csata. A teljes egészében vadkenderezésből élő hegyi falucskából, Lazaratból éveken át echte páncéltörő rakétákkal lőttek a völgyből közeledő ismeretlen autókra (legyenek azok rendőrautók, vagy oknyomozó újságírók autói), és csak akciófilmekbe illő helikopteres, fény- és hangbombás kommandós támadással sikerült bevenni a falut, megsemmisíteni az ültetvényeket és letartóztatni gyakorlatilag az egész falut.

Lakások ajándékba

Az igazságügyi rendszer reformja hasonló tétel: erős a nyugati nyomás az országon, ugyanakkor az elvárt reform sokak érdekeit sérti. Annyival jobb azért a helyzet, hogy a politikai elit egyik felének is érdeke lenne a bírók átvilágítása, illetve az átvilágítást nem vállalók elbocsátása. „A bírók nem szolgáltatják az igazságot, hanem árulják,” véli Misha.

MTI/EPA/Malton Dibra

A történet a rendszerváltáskor kezdődött, amikor a politikai változás hevében a teljes bírói kart lecserélték. Persze nem volt elég bíró, így egy röpke fél éves tréning után bárkiből az lehetett. És lett is, elsősorban persze a kommunistákat váltó Sali Berishához lojális apparatcsikokból. Ők aztán a politikai védelem biztos tudatában a megfelelő ellenszolgáltatásért cserében tetszőleges ítéletet meghoztak. Van olyan aktív bíró, magyarázza Misha, akinek 20 értékes tiranai ingatlan van a nevén. A vagyonnyilatkozatban ezeket tipikusan családtagok ajándékaként tüntetik fel. „Mindenkivel megeshet, hogy egy távoli nagynéni hirtelen egy lakást ajándékoz neki,” folytatja Misha, „de az átvilágításnak éppen az a lényege, hogy ezeket a nagynéniket is megkérjük, számoljanak be, miből futotta az ajándék lakásra."

Függetlenül az EU, az USA és a nemzetközi szervezetek egyértelmű imperatívuszától, nemcsak a nyilvánvalóan érintett ellenzéki PD zárkózik el az ötlettől (hiszen a hozzájuk lojális bírói kar egy esetleges őket érintő korrupciós per során nem jönne rosszul), hanem a PS koalíciós partnere, az LSI is.

És ezzel el is érkeztünk a vasárnapi választás központi kérdéséhez.

Egy pragmatikus párt

Az LSI-t a PS-ből kilépett Ilir Mehta alapította. Nem mintha az elvileg jobboldali PD vagy az elvileg baloldali PS kőkemény ideológiai alapokról politizálna, nem divat az a Balkánon, de azért az feltűnő, hogy az LSI politikai krédója leginkább a mérhetetlenül cinikus opportunizmus.

Ezt már Erjon Tase mondja, a neves albán publicista, az albán újságíró szövetség egyik alapítója és vezetője. Szerinte ha valaki előnyöket remél a politikától, és biztosra akar menni, hogy a pártja kormányra kerül, akkor az LSI-t támogatja. A két nagy párt, a PS és a PD ugyanis már régóta fej-fej mellett küzd egymással, de éppen a kiegyenlített küzdelem miatt egyikük sem tud koalíciós partner nélkül kormányt alakítani. Ezen a ponton eddig kétszer jött képbe az LSI, úgy is, mint a mérleg nyelve, akik rendesen megérik a politikai árát annak, hogy kormányt alakítsanak valakivel. Egy ciklusban a PD-vel, egy ciklusban a PS-szel kormányoztak.

Tase szerint a támogatóikkal előre tisztázzák, milyen pozícióra tartanak igényt – igaz, miután bekerültek az állásba, fizetésük egy részét vissza is utalják a pártkasszába. Hogy aztán a támogatásért vett pozíciókkal mihez kezdenek a „politikusok,” az más kérdés – nem véletlenül ellenezte ám az LSI sem (noch dazu kormánypártként) a bírák átvilágítását.

Minikoalíció vagy maxikoalíció?

A kampány során Edi Rama egyik alapvetése, hogy az LSI-vel biztosan nem lépnek többé koalícióra, hiszen csak szabotáltak, korruptak voltak és követelőztek - kinek hiányzik ez. Mivel a PS számára mégoly optimista kutatások sem beszélnek 71 mandátumról (a 140 fős Kuvendiben ennyi kellene az egyszerű többséghez), biztosan szükségük lesz koalíciós partnerre. Ha az LSI kiesik, akkor is marad elég opció. A számok ismeretében bejöhet egy kispárt (a választás előtt 2-3 pártnak is van esélye a küszöböt átlépni), de Brüsszel legnagyobb örömére akár egy PS-PD nagykoalíció is létrejöhet.

Másfelől az is előfordulhat, hogy ellenfelei kisakkozzák az PS-t: ha a PS nem talál partnert, a kormányalakítás lehetőségét a PD kapja meg, ők meg simán összeállhatnak az LSI-vel. És mivel a Balkánon vagyunk, ahol a politikai barátságok viharos gyorsasággal fordulnak ellenségeskedésbe és vissza, az elvileg lehetetlen PS-LSI együttműködést sem érdemes kizárni.

Az albán politikai elemzők biztos nem a következő néhány hétben veszik ki az évi rendes szabadságukat. (Az eredmények ismeretében mi is visszatérünk a témára.)