Ilyen védést még biztosan nem látott, mint amit ez a kisfiú apukája „segítségével” produkált – videó
A férfi egyszerűen belökte a labda elé a gyereket, de végül is sikerült kivédeni a gólt.
A férfi egyszerűen belökte a labda elé a gyereket, de végül is sikerült kivédeni a gólt.
Sajtóhírek szerint Mikler Roland jövőre újra a Tisza-parti csapatot erősíti majd.
Onódi Ákos a másodosztályú Győrtől szerződött Birminghambe.
Törökszentmiklós polgármesterének hála, most már lehet kihajtani és behajtani is.
Tomas Tuchel vezetőedző egyértelművé tette: ő Alphonse Areolában bízik jobban.
Noha még húsz találkozó hátravan az oroszországi labdarúgó-világbajnokságból, az öngólok számát tekintve máris rekord született: az eddigi 44 összecsapáson nyolc ilyen találat esett.
A Top Gear egykori műsorvezetője, Jeremy Clarkson a Bajnokok Ligája-döntő után osztott meg követőivel egy fotót.
A Juventus 17 év után távozó kapusa csütörtökön jelentette be, hogy már csak egyetlen mérkőzést vállal a torinói csapattal.
Legalább fél évet ki kell hagynia Koszó Balázsnak a súlyos sérülés után.
Már a Hertha szurkolói boltjában is kapható a kultikus szürke melegítőnadrág.
Csapattársak voltak a Liverpoolban, most az Európa Ligában futottak össze a klubjaik.
Hiszen csak beugróként érkezett a férfi kézilabda-Európa-bajnokságra. Ennek ellenére a győztes spanyol válogatott vajdasági születésű kapusát a döntő legjobbjának (MVP) választották.
Buffont és Courtios-t előzte meg a neves szaklap szavazásán.
2018 nyarán a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatába szerződik a horvát válogatott kapus, Mirko Alilovic.