A Mol-kutakról eltűntek az újságok, de visszajönnek
Az informatikai átállás miatt pár napig nem lehetett újságokat venni a Mol-kutakon. A cég tájékoztatása szerint április elején visszaáll a régi rend.
Az informatikai átállás miatt pár napig nem lehetett újságokat venni a Mol-kutakon. A cég tájékoztatása szerint április elején visszaáll a régi rend.
Csökkent az export, nőtt az import, de azért így is pluszos lett az év második hónapja.
HVG
Akár súlyos hasmenést is okozhat egy gyorsfagyasztott fűszernövényes termék.
HVG
Április végén a nyugat-magyarországi településekre látogat el a Lidl furgonboltja.
Az Auchan igyekszik minél több helyi termelő termékének helyet adni a boltok polcain. Első körben a kisebb cégek egy környékbeli áruházban, később akár az áruházlánc teljes hálózatában megjelenhetnek.
HVG
Hamarosan megnyílhat a második szlovákiai Mere-bolt, majd jöhet a harmadik is.
HVG
A cég tavaly novemberben jelentette be, hogy kivonul Magyarországról és Romániából.
HVG
A főváros és az ország leghíresebb áruháza volt a Blaha Lujza téren száz éve megnyitott Corvin, amely fénykorában számtalan újítást hozott, később azonban úgy tűnt: már nem tud haladni a korral. Van okunk ünnepelni a századik évfordulón?
A különadó és az árréskorlátozás sokba kerül a cégnek, ez ellen szólalt fel Hans K. Reisch.
HVG
Mindezt azért, mert megtévesztő módon akciózott és pszichés nyomást gyakorolt a fogyasztókra az About You.
HVG
A kiskereskedelmi szereplőket tömörítő szervezet szerint az árrésstopnak nem volt tartós pozitív hatása, ellenben óriási strukturális problémákat okoz, és a szektor elvesztette eszközeit a feszültségek kezelésére.
HVG
Töltés közben túlmelegedhet Ambiano mixer.
HVG
A vendéglátás és a közétkeztetés világa az elmúlt években alapjaiban alakult át. Az infláció, az ellátási láncok akadozása, az energiaárak emelkedése és a munkaerőhiány egyaránt arra kényszerítette a szektort, hogy újragondolja működését. A fókusz ma már nem csupán a minőségi alapanyagokon vagy a kreatív konyhai megoldásokon van, hanem azon is, hogyan lehet stabilan, kiszámíthatóan és fenntarthatóan működtetni egy konyhát – legyen szó egy étteremről vagy több ezer adagot ellátó közétkeztetésről.
BP Digital
Elsősorban az árréstop miatt. Már az is örülhetett, aki nullás eredményt ért el.
HVG
Akciótartási gyakorlatukban a hatóság szerint rendszerszintű hiányosságok mutatkoztak.
HVG
A választás közeledtével egyre kevésbé megy a legegyszerűbb közgazdasági alapvetések felfogása a miniszternek.
HVG
Egyre több amerikai spórol tudatosan a magas élelmiszerárak miatt, az Aldi és a Lidl is agresszívan terjeszkedik az Egyesült Államokban.
HVG
És egyáltalán nem az édesség az, amiből sokat adnak el.
HVG
Állateledelek, húsvéti édességek és sajtok kerülnek kisebb kiszerelésben a polcokra:
A kereskedelmi forgalom mennyisége és összege nagyon eltérően alakult régiós országokban. Egy biztos: a magyar adatokra nem lehetünk büszkék.