Tucatnyi tápszert hív vissza a Nestlé
A cég már decemberben megnevezett két, baktériummal szennyezett terméket, most újabbak esetében hívják fel a figyelmet ugyanerre.
A cég már decemberben megnevezett két, baktériummal szennyezett terméket, most újabbak esetében hívják fel a figyelmet ugyanerre.
HVG
A megtévesztő online nyereményjátékokat és kedvezményeket hirdető cseh cég is beismerte, hogy több módon is trükköztek az árakkal. 22 millió forintot kell fizetniük.
HVG
A ruhadarab több online kiskereskedelmi platformon is hiánycikké vált.
HVG
A HVG vasárnapi ebédjéhez szükséges hozzávalók átlagosan 7800 forintba kerültek a boltláncokban december végén, ami elmarad az egy hónappal és az egy évvel korábbi összegtől. A mentes termékeknél is mérsékelt csökkenés következett be.
A versenyhivatal szerint az akciókra és az exkluzivitásra vonatkozó állítások esetleg nem találkoztak a valósággal.
HVG
Szerdán, azaz december 24-én a nagy bolthálózatok közül a Lidl zárva tartja a boltjait, a többieknél rövidített nyitvatartási rend lesz érvényben. Ezt követően december 25-én és 26-án, valamint január 1-jén az üzletek többsége nem nyit ki. Kivételek azonban lesznek most is.
Úgy viselkednek a csomagküldő cégek és a webáruházak is, hogy amiatt kormányzati beavatkozásra van szükség a fogyasztóvédők szerint.
HVG
Bár csupán Budapest egyes kerületeiben döcög a DPD kiszállítása, a kormányhivatal és a GVH mégis arról beszél, hogy a gonosz futárcégek épp most tennék tönkre a magyar gyerekek karácsonyát. Problémák persze vannak, de az e-kereskedelmi szereplők az ilyen hírekre már a szemöldöküket se vonják fel. Ám ha folytatódik a jelenlegi trend, abba több futárcég is belerokkanhat.
A huszonhét évvel ezelőtt alapított, 158 milliárd dolláros forgalmat produkáló JD.com-hoz kerülhet a MediaMarkt magyar hálózata is, amely szinten majdnem három évtizedes múlttal rendelkezik. De mit is tud, ez a kínai óriás?
A cég sajnálja a kialakult helyzetet. Közben Latorcai Csaba államtitkár azonnali fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el a csomagküldő szolgálatoknál.
HVG
Az eddigi tulajdonos Revetas Capital ad túl 12 strip mallján, de nem közölték, hogy a Gránit Alapkezelő mennyit fizet értük.
HVG
A támadást már egy nemzetközi IT-csapat vizsgálja.
HVG
A húsok toplistáján meglepetésre a csirke vezet, a fiatalok 13 százaléka viszont egyáltalán nem kér húst.
HVG
Az Európai Parlamentben a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság elfogadta álláspontját a Mercosur-országokkal kötött kereskedelmi megállapodáshoz kapcsolódó védintézkedésekről, amelyek a mezőgazdasági importra vonatkoznak.
EUrologus
A Németországba irányuló kínai export különösen megugrott.
HVG
Tucatnyi termék kiszerelése csökkent az elmúlt hetekben a parasztkolbásztól a macskatápon át a pezsgőtablettáig.
HVG
A gazdasági elemzők előzetes várakozásainak megfelelően alakult a boltok októberi forgalma, de volt, aki jelezte, nem látni, hogy a kormányzati intézkedések jelentős lökést adtak volna. A kereskedők egyáltalán nem elégedettek: a bizalomhiányra és az árrésstopra panaszkodnak.
HVG
Az előző év októberéhez és most szeptemberhez képest is nőtt a forgalom volumene, igaz, utóbbi csak épphogy. Többet költöttek ruhára, de könyvre, használt cikkre kevesebbet.
HVG
Akinek csak gyorsan le kell ugrania a boltba, az nem a Mere első magyarországi üzletére fog gondolni, az alacsony árak viszont sok vevőt vonzhatnak. A boltnyitás napján nagyon sokan vásároltak a budapesti Basket Plusban, mi is elmentünk megnézni. A cég jogásza elmondta kérdésünkre, hogyan kaptak a plázastop szigora mellett működési engedélyt, és arról is szó esett, hogy már jövőre tucatnyi más üzletet szeretnének nyitni.
A vevő Frasers Group a saját láncába olvasztja a magyarországi Hervis boltokat, a dizájnváltásnak már jövőre nekilátnak.
HVG