Lavrov: Pelosi tajvani látogatásával az USA azt üzeni, hogy rá nem vonatkoznak a szabályok
Az orosz külügyminiszter szerint Washington szándékosan bosszantja Kínát az úttal.
Az orosz külügyminiszter szerint Washington szándékosan bosszantja Kínát az úttal.
MTI
Pelosi tajvani látogatása miatt a kínai külügyminisztérium helyi idő szerint kedden este bekérette az Egyesült Államok pekingi nagykövetét, Peking pedig gazdasági szankciókat is kivetett Tajvanra.
MTI
Tajpejnek azzal van problémája, hogy Peking figyelmeztetett: a hadgyakorlat idején nem engedhetnek repülőgépeket a műveletek közelébe. Maga a hadgyakorlat pedig a szigetország vezetése szerint sérti Tajvan szuverenitását.
MTI
Az amerikai házelnök biztosította a szigetország vezetőjét arról, hogy az USA továbbra is „acélosan” támogatja majd a demokráciájukat, és egy gazdasági együttműködés lehetőségét is felvillantotta.
hvg.hu
Az Egyesült Államok hetedik flottája időközben közölte, hogy a július eleje óta a térségben tartózkodó Ronald Reagan repülőgép-hordozó jelenleg délre hajózik Tajvantól, a Fülöp-szigeteknél.
MTI
A kínai védelmi minisztérium közben a legmagasabb készültségi szintre helyezte a hadseregét.
MTI
MTI
hvg.hu
A malajziai űr- és atomenergia-ügynökség a rendőrséggel közösen vizsgálatot indított.
MTI
MTI
hvg.hu
A videó megjelenését papíron a kínai hadsereg megszületésének 95. évfordulójára időzítették, ám ezzel egyidejűleg Peking az amerikai képviselőház elnökének, Nancy Pelosinak az esetleges tajvani látogatásától is óvva inti Washingtont.
A kínai külügy szerint a hadseregük nem fog tétlenül ülni az amerikai házelnök látogatásakor.
hvg.hu
Egy Hosszú Menetelés-5B egy darabja a hétvégén zuhant vissza, de Kína azt sem volt hajlandó közölni, hol érhet majd földet.
hvg.hu
Több mint kétórás telefonbeszélgetést folytatott a két világhatalom első embere, akik hamarosan személyesen is találkozhatnak. Sok kérdés szóba került, de Tajvan miatt kiéleződött az ellentét, mert oda készül Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke.
Lengyel Miklós
Bár egy év alatt 11,3 milliárd dollárt veszített, így is van mit a tejbe aprítania.
Lengyel Miklós
A Tianven-1 által készített felvétel olyannyira részletes, hogy a Phobos kráterei is láthatók rajta. Az égitest a Mars két holdja közül a nagyobbik.
hvg.hu
A csatornának a víz elterelésében lesz szerepe, hogy azokon a területeken is lehessen öntözni, ahol ez csak nehezen megoldható.
hvg.hu
A kínai nagyváros, Vuhan lezárta egy közel egymillió lakost számláló kerületét, miután négy tünetmentes Covid-megbetegedést észleltek.
hvg.hu
Csak a műszaki tanúsítványt kell már megszereznie a Commercial Aircraft Corp of China gépének, és induhat a kereskedelmi üzemeltetés.
MTI
A veterán amerikai politikus arról is beszélt egy interjúban, kit tartana a legjobb elnöknek.
Lengyel Miklós
A Licsecsiang-híd a világ leghosszabb, egypilléres függőhídja.
hvg.hu
Az Európai Unió bírálta Kínát a legutóbbi kereskedelmi csúcson áprilisban, mert Peking nem ítélte el Oroszország agresszióját, de képviselőik most az együttműködés fontosságát hangsúlyozták – tudósít a Bloomberg.
Lengyel Miklós