Nagy felfordulás várható a katásoknál, ha elfogadják a kormány javaslatát
Ha a vállalkozót terheli majd a plusz adó, úgy a bankok ezzel a kifizetéssel is számolni fognak.
Ha a vállalkozót terheli majd a plusz adó, úgy a bankok ezzel a kifizetéssel is számolni fognak.
Bár a legtöbb kkv tudja, hogy július 1-től megváltoznak a számlázással kapcsolatos szabályok, a részletekkel kapcsolatban leginkább a sötétben tapogatóznak.
Többen kénytelenek árat emelni vagy leállítani a tervezett fejlesztéseket.
Nem lehet csokot igényelni olyan ingatlanra igényelni, amely bármilyen vállalkozás székhelyének számít.
A tapasztalatok szerint főleg a kisebb cégek vannak elmaradva a szabadságok időarányos kiadásával, mely azonban a súlyosbodó munkaerőhiány miatt is elengedhetetlen lenne. Mivel jogszabálysértésnek számít, ha a munkáltató nem adja ki az adott évre járó szabadságot, a nyári időszakban nem csupán az elmaradások pótlásáról célszerű intézkedni, hanem lehetőség szerint az éves szabadságkeretek minél nagyobb mértékű további csökkentéséről is.
Javítani kellene a vállalkozói közöség hangulatán, és a cégmérethez illeszkedő finanszírozás jelenti most a szektor egyik legnagyobb kihívását – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Kell-e a társaság tulajdonos ügyvezetőinek minimum járulékokat fizetniük, ha munkaviszonyban, illetve megbízási jogviszonyban látják el feladatukat?
A kormány szerint megéri váltani, a határidő előtt az adóhatóság figyelmeztet.
Azok a hazai cégek mérettettek meg, melyek éves árbevétele meghaladja az 1 milliárd forintot.
A magyar mikro- és kisvállalkozások, de még a közepesek sem igazán versenyképesek, nem tudnak a nemzetközi piacon egységnyi idő alatt akkora értéket előállítani, mint a versenytársak – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Magyar, 100%-ban környezetbarát, árban versenyképes a nagy, bejáratott multis öblítőkkel és mosószerekkel. A Souldrops megálmodói nem zsenik, a vásárlókra fókuszálnak, és ez bejön nekik..
Egy cégnek csak úgy lehet igényes és közönségcsalogató közösségi oldala, ha a képek a megfelelő méretben kerülnek fel oda. Itt egy remek segítség a Facebook, az Instagram és a YouTube optimális képméreteivel.
Érdemes megnézni, hogy milyen iparágban utaznak a leggyorsabban fejlődő családi vállalkozások az USA-ban.
A KFC-t egy 62 éves férfi alapította. Az elektrosokkoló is egy középkorú agyából pattant ki.
Az amerikai vállalkozás 309 éve működik.