Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Ha a vállalkozót terheli majd a plusz adó, úgy a bankok ezzel a kifizetéssel is számolni fognak.
Alapjaiban változtathatja meg 2021-ben a katás kisadózók pénzügyi helyzetét az, ha elfogadják a kormány törvényjavaslatát, amely szerint az ugyanazon felek közötti számlák esetében a 3 millió forint feletti részre 40 százalékos elvonás lenne érvényes – hívja fel a figyelmet a bankmonitor.hu. A lap egy pontosításra hivatkozva azt is írja, hogy az összeget elvileg nem a vállalkozónak, hanem a kifizetőnek kell majd valószínűleg megfizetnie, ami a a kisvállalkozók hitelképessége miatt sem mindegy.
A katás adózók jövedelme ugyanis speciális eset, ezért a bankok máshogyan kezelik, mint a munkavállalói jövedelmeket. Ezt a katásoknak NAV jövedelemigazolással kell leigazolniuk a bank felé, amelyen az előző lezárt pénzügyi év bevételeinek 60 százaléka szerepel. Vagyis, ha a vállalkozó az adott évben 10 millió forint értékben számlázott, akkor 6 millió forint/év lesz az összjövedelme, amit ha elosztunk 12-vel, akkor 500 ezer forint havi nettónak felel meg.
A katások negyedét érinti a szigorítás
Nem először ugrott neki a kormány a kata szerinti adózás módosításának. A legnagyobb harcosa az ügynek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki a hvg.hu-nak azt mondta, a kabinet kis híján szó szerint vette át a javaslatát. Az új szabályozás jövőre lép életbe, célja, hogy felszámolja a munkaviszonynak álcázott foglalkoztatást és csökkentse a cégek közti versenyhátrányt.
Vannak bankok, amelyek a NAV igazoláson szereplő teljes jövedelmet elfogadják, más viszont szigorúbbak. Olyannal is találkozni azonban, amikor a bank nem csökkenti a kata adó összegével a NAV igazoláson szereplő jövedelmet, viszont annak 80%-ával számol csak. Azt ugyanakkor még nem tudni, hogy mi történik majd a változások után.
Friss információ ugyanis, hogy várhatóan mégsem a katás adózót, hanem a kifizetőt terhelné a már említett 3 millió forint feletti részre vetített 40 százalékos adó.
Amennyiben ez valóban így lesz, akkor ez a katás vállalkozó bevételeit nem érinti, így a hitelképesség sem változik"
– írja a bankmonitor.hu.
Ha azonban a katásnak kell megfizetnie a közterhet, az már egész más helyzetet teremt. Példa gyanánt számoljunk egy évi 10 millió forintos bevétellel, amely egyetlen helyről származik. Ebben az esetben 7 millió forint után kell leadózni a 40 százalékot, ami 2,8 millió forint kiadást jelent. "Persze a helyzete minden katásnak kicsit más lesz, azokat például, akik valóban sok ügyféltől szerzik a bevételüket, ez nem is fogja érinteni" – vélekednek a bankmonitor.hu-nál.
A szakértők szerint ha mégis a vállalkozót terheli majd a plusz adó, akkor bankok ezzel a kifizetéssel is számolni fognak. Vagyis, ha több adót fizet valaki, akkor kisebb lesz a hitelfelvételkor figyelembe vehető jövedelme, így az igényelhető hitelösszeg is csökkenni fog. Ez egy lakáshitel, egy személyi kölcsön, egy Babaváró vagy egy csok-hitel igénylésére egyaránt vonatkozik.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.