Félmilliárdos támogatást is kaphatnak a fejlesztő cégek
Akár félmilliárd forintot is kaphatnak azok a közép-magyarországi cégek, amelyek indulnak a kutatás-fejlesztésre és innovációra most kiírt pályázaton.
Akár félmilliárd forintot is kaphatnak azok a közép-magyarországi cégek, amelyek indulnak a kutatás-fejlesztésre és innovációra most kiírt pályázaton.
hvg.hu
Több ezer olyan magyarországi KKV juthat hitelhez egy uniós kezdeményezés keretében, amely más finanszírozási programokból "kihullik", mert múltja miatt, vagy a fedezeti követelmények miatt nem jut banki forráshoz.
hvg.hu
Az utcán hónapokig gyűlő, a patkányoknak vonzó szeméthegyek, a látássérülteket inkább az utcán kiszolgáló optikus, napokig betérő vásárló nélkül, alkalmazottját elküldő ruhaboltos – ezeket hagyta maga után a többi között a budai fonódó villamos építése. A villamosok szombaton indulnak, a vállalkozások küzdelmet indítottak a kártalanításért.
Varga Szabolcs
Magyar találmány segíthet az afrikai kontinens és akár a Közel-Kelet milliós nagyságrendű lakáshiányán. Az új technológiát bevető építkezéseken helyi alapanyagból, helyeik építenek majd szociális lakásokat, ami visszatarthatja a nyomorúságos körülmények miatt elvándorlókat, ráadásul az eddig nem túl jövedelmező szociális lakásépítés is rentábilissá válhat. Egyelőre néhány ezer lakás épülhet Botswanában, ha beválik, vírusként terjedhet. A gipszcsodát egy szegedi vállalkozás fejlesztette ki.
Szlavkovits Rita
Nagytakarítás volt az üzleti szférában. Több mint 50 ezer társas vállalkozás szűnt meg 2015-ben. Ennél már csak jobb jöhet, legalábbis az építőiparnak biztos.
hvg.hu
Tizenegy magyar kis- és középvállalkozás (kkv) szerezhet egyenként 60-120 millió forintos támogatást az iCatapult mentorálásával.
A kisvállalatok egyik legkönnyebben használható üzleti eszköze a hatékony honlap. Már persze annak, aki tudja, hogy az ilyet hogyan és milyen tartalommal kell létrehozni. Mindenkinek van megoldás.
Telekom
Akadnak cégek, amelyek, ha megfeszülnek sem jutnak pénzhez a bankoktól, míg másoknak mintha utánadobnák a százmilliókat. Hajmeresztő példákról számol be Az én pénzem blog, miközben a kis cégek hitelfelvételi hajlandóságáról számol be.
hvg.hu
Gál Péter, a földművelésügyi tárca helyettes államtitkárát januárban nevezték ki posztjára, szeptemberben a lehetséges maximális összeget nyerte el egy fiatal vállalkozókat támogató pályázaton.
hvg.hu
220 ezer Széchenyi Kártya van a kkv-knál, viszik, mint a cukrot.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Országos Kereskedelmi Szövetség elnöke szerint felmerülhet, hogy a kötelező létszámnövelés uniós joggal ütközhet, a rendelkezés a munkaerőhiányra sem feltétlenül jelentene megoldást, az érintett kereskedőknek pedig a létszám emelésével járó költségeket is valahonnan elő kell teremteniük.
MTI
Az idén eddig a vállalkozások összesen 93,7 milliárd forint folyószámlahitelt igényeltek a Széchenyi kártya program keretében, valamennyi hitelt a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kezességvállalása mellett folyósították a bankok
MTI
David Cameron beültette tanácsadói közé az Alibaba-vezért, hogy segítse megnövelni a brit kkv-k exportját Kínába, és elősegítse piacra lépésüket pont olyan platformokon keresztül, mint az Alibaba.
hvg.hu
A kormány elfogadta a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) éves fejlesztési keretének módosítását, így 902,48 milliárd forintra emelkedett az év végéig pályázható fejlesztési támogatás keretösszege.
hvg.hu
Elkezdtek megjelenni a 2020-ig tartó uniós pályázati ciklus új kiírásai. A kkv szektor számára létfontosságú, vissza nem térítendő forrást jelentő pályázatok esetében kiemelt szerepet kap a banki finanszírozás. A Bankmonitor.hu annak járt utána, hogy az egyes bankok hogyan vesznek részt a pályázattal támogatott projektek hitelezésében.
hvg.hu
Valamilyen módon minden negyedik vendéglátós csalt, a taxisok között viszont kevés simlist talált a fogyasztóvédelmi hatóság. A 4 centes stift gyakran 3 cent sem volt, sült krumpliból is kevesebbet adtak. A hatóság elsőre nem, a fogyasztók azonban büntetik a sittes vállalkozásokat.
hvg.hu
Az elmúlt 5 évben végrehajtott beruházásokat a mikro- és kisvállalkozások 84 és 85 százaléka saját forrásból finanszírozta, a saját forrás mellett a bankhitelek a mikrovállalkozások 26, a kisvállalkozások 39 százalékánál segítették a beruházásokat.
MTI
Az éttermi vendéglátást, italszolgáltatást végző cégek a legrizikósabbak, a cégek bedőlési aránya közel 4,5 százalék, ami jóval magasabb az országos átlagnál.
hvg.hu
Bár a 2008-ban kezdődött világgazdasági válságnak a legtöbb szektorban hivatalosan is vége, a költségoptimalizáció, illetve az erőforrások maximális kihasználására törekvés továbbra is napirenden maradt a hazai és a nemzetközi vállalatok stratégiájában egyaránt. Ez a tudatosabb hozzáállás segítheti a vállalatokat abban, hogy a jövőben sokkal fenntarthatóbban működjenek, és ehhez új megoldásokat keressenek például a munkakörnyezet kialakításában is.
hvg.hu
A Növekedési Hitelprogram év végi kifutásával nagy beruházási hullámra már nem lehet számítani a kkv-szektorban. Ezt mutatja a K&H kkv bizalmi index, amely szerint mélyponton van a vállalkozások beruházási kedve, a cégek kevesebb, mint fele gondolkodik fejlesztésben a következő egy év során. A beruházás tárgyát tekintve továbbra is az informatikai fejlesztések vannak az élen.
hvg.hu