#kkv


Hamarosan elkezdhet dőlni a pénz hozzánk is

Közép- és Dél-Kelet-Európa kilenc vizsgált országa – köztük Magyarország – a gyenge euró és az olcsó kőolaj legfőbb haszonélvezője. Külön-külön kevéssé, de egyben akár jó terep is lehet a tőke számára a sokáig egy helyben toporgó régió. A szakértők azt azért hozzáteszik, hogy Magyarországon a kormányzat a törvénykezés segítségével hoz kedvezőbb helyzetbe cégeket és cégcsoportokat.



Ezermilliárd forintot kérne az élelmiszeripar, de csak 300-at kaphat

Nem kaphatnak uniós támogatási forrásokat 2015–2020 között azok a meghatározó élelmiszer-ipari cégek, amelyek nem minősülnek kis- és középvállalkozásnak. A kormány 300 milliárd forintot irányozna elő az élelmiszeripar fejlesztésére, miközben 1000 milliárd forintnyi igény jelentkezik a piaci szereplők részéről. Felmerült, hogy a kormány nemzeti forrásokból plusztámogatásokat különít el a nagyvállalatok számára, ám erről egyelőre semmilyen konkrétum nem ismert.




Idén ne nagyon számítson semmilyen cafeteriára!

Agyonvágta a kormányzat a cafeteriát, az adótörvény-változások ismeretében a hazai kkv-k mindössze 42 százaléka tervez valamilyen béren kívüli juttatást nyújtani dolgozóinak idén. Ezzel a korábbi javuló trend után rég nem látott mélységbe zuhant a cafeteriában gondolkodó vállalkozások aránya. A legkevesebb cafeteriára idén a kereskedelmi és a szolgáltató cégek dolgozói számíthatnak – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.










Így juthatnak ingyen milliárdokhoz a cégek

Súlyos milliárdokra is rúghat az az összeg, amit a magyar vállalkozások az államnál hagynak, mert nem veszik igénybe a kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységük után járó adókedvezményeket. Bár az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint a magyar K+F ösztönző rendszer európai összehasonlításban is versenyképes, sok hazai cégnél nincsenek tisztában azzal, hogy egyes tevékenységük után adókedvezményeket vehetnek igénybe.




Ezért kaszálják el cége hitelkérelmét

A jegybanki hitel tavaly és idén is viszi a pálmát a kisvállalkozások körében, azonban nem mindenkinek hozzáférhető. A Bankmonitor összegyűjtötte, miken csúszhat el cége hitelkérelme, és megmutatja, hogy a Növekedési Hitelprogramon túl is van világ.


Ide kattintva betörhet a dél-kelet ázsiai piacokra

Február 13-ig jelentkezhet arra az üzletfejlesztő programra, melynek célja, hogy a hazai vállalatokat Szingapúrba repítse és segítsen termékeikkel vagy szolgáltatásaikkal betörni a dél-kelet ázsiai piacokra. A kiválasztott cégek költségeinek jelentős részét az Európai Bizottság állja. Elsősorban a környezetkímélő technológiákhoz kapcsolódó tevékenységet folytató vállalatok jelentkezését várják.