#kkv


Magyar találmánnyal spórolhatnak százezreket a vállalkozások

Magyarországon még mindig 10 százalék alatt van az e-számlák aránya, miközben például Dániában már kizárólag ilyet használnak. Évente százezreket takaríthatnak meg a hazai kis- és középvállalkozások azzal, hogy többé nincs szükség saját elektronikus aláírásra vagy időbélyegzőre az elektronikus számlák kibocsátásához, ahogy természetesen postaköltségre sem. Egy új hazai fejlesztés meghozhatja az áttörést az elektronikus számlák terjedésében.





Nem jönnek a vevők? Mutatjuk hol a probléma!

Előfordult már önnel, hogy lemásolt egy jónak tűnő értékesítési weboldalt, de mégsem jöttek az eredmények? Meghallgatott egy marketing gurut, átemelte tőle a legjobban csengő szövegeket, de forgalma tovább stagnált? Elképzelhető, hogy nem ismeri igazán a vásárlóit, pedig ma már nulla forintból megoldható a piackutatás, mutatjuk hogyan.


Egyre többet húz le a Facebook a kis cégekről

Kutatást végeztek a magyar kkv-k facebookozásáról, amelyből kiderült, hogy a többség havonta pár tízezer forintot költ hirdetésekre a közösségi oldalon, és alig páran próbálják ingyen megúszni a dolgot. Úgy érzik, egyre többet kell kicsengetniük, hogy láthatóvá váljanak.


Eljött az alvó cégek ideje

A növekedési adóhitel halasztott adófizetést jelent, ami egyértelműen javíthatja a cégek likviditási helyzetét, de a nagy növekedési előírás miatt ez a lehetőség leginkább a nullás cégeknek lehet jó, vagy a cégcsoporton belül az alvó cégek felélesztésével lehet majd igénybe venni .


Pénzeső hullhat a vállalkozásokra

Mintegy 18 ezer, elsősorban kis- és közepes vállalat vehetné igénybe az összesen 21 milliárd forintnyi hitelt a növekedési adóhitelprogram keretében. A legnagyobb hitelekhez az egymilliárd forint feletti árbevételű cégek juthatnak majd.



Úszunk, Főnök? – Mintha kötelező lenne beledögleni a munkába

Dolgozik hétvégén? Sőt, nem is csak egyen-egyen, hanem gyakran? Ennek több oka is lehet: nem tudja beosztani az idejét, nem tudja elengedni a kontrollt, nem tud feladatot delegálni, vagy „csak” még több pénzt akar keresni. Bármi is az ok, ha rendszeresen a szabadidejében dolgozik és nem pihen eleget, akkor egyre kevésbé tud majd a munkaidejében a munkájával végezni, és egyre többet dolgozik majd szabadidejében – ördögi kör ez. Pedig az időgazdálkodás tanulható.



Így mentenék meg a magyar cégeket

Elsősorban a kis- és középvállalkozásokat, valamint az alacsony keresetű munkavállalók segítését szolgáló módosító indítványokat nyújt be az MSZP a jövő évi költségvetési és adótörvények javaslatához - mondta Burány Sándor, a párt országgyűlési képviselője.



Több ezer brit kkv állt ki a kormány mellett

Több mint ötezer brit kis- és középvállalat vezetői nyílt levélben álltak ki hétfőn a jelenlegi konzervatív-liberális brit kormánykoalíció gazdaságpolitikája mellett, kockázatosnak nevezve az esetleges kormányváltást a május 7-i parlamenti választások után.


Remegve várják a kkv-k az uniós pénzosztást

Minden negyedik vállalkozás tervezi, hogy pályázik az uniós támogatások elosztását végző Széchenyi 2020 programba – derül ki egy kutatásból. A legtöbben technológiafejlesztésre, székhely- vagy telephelybővítésre, valamint kapacitásbővítésre fordítanák a pénzt. A kutatás szerint a pályázó cégek beruházásaik 81 százalékát uniós pénzből tervezik megvalósítani, e nélkül a fejlesztéseik 60 százaléka elmaradna.