Nem volt ismeretlen a pszichiáterek előtt a koppenhágai lövöldöző
A hatóságok szerint, ami történt, az nem terrorizmus.
A hatóságok szerint, ami történt, az nem terrorizmus.
hvg.hu
Három embert pedig súlyos sérülésekkel vittek kórházba. A lövöldözés egy bevásárlóközpontban történt.
hvg.hu
Bár egyre több a fertőzött, kevesen kerülnek kórházba.
MTI
A három Michelin-csillagos Noma – René Redzepi vendéglője – már négy alkalommal lett a legjobb.
MTI
Egy arany-, négy ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyar versenyzők a koppenhágai kajak-kenu világbajnokság vasárnap délelőtti döntőiben.
MTI
A 2015 óta minden alkalommal az első helyen álló Tokió még a dobogóról is leszorult a legbiztonságosabb nagyvárosok listáján, Európába került a cím. Az idei lista összeállításakor a kiberbiztonság kapott az eddiginél nagyobb szerepet, és a koronavírus elleni védekezés sikere is megjelenik a mutatóban.
hvg.hu
Frank Jensen beismerte a tettét, a polgármesteri szék mellett a pártjának elnökhelyettesi posztjából is távozik.
MTI
MTI
hvg.hu
Az állat a park területén kószált egészen addig, amíg a gondozóknak sikerült befogniuk.
MTI
MTI
hvg.hu
A város vízrendszere nem bírta el a heves esőzések után jelentkező túlterhelést.
MTI
A 48 éves férfi azzal védekezett, hogy csak magának készítette a felvételeket, de a bírót nem hatotta meg.
hvg.hu
Nyilvános jelentéseket is kell tenniük, hogy hogyan haladnak a célkitűzéseikben.
MTI
Egy másik svéd férfi ellen nemzetközi körözést adtak ki.
MTI
Az incidensnek nincs sérültje, az épület jelentős károkat szenvedett.
hvg.hu
Strandra is mennek, csütörtökön pedig Mikulás-öttusa lesz.
MTI
Több európai városban, a többi között Párizsban, Göteborgban, Koppenhágában, Erfurtban és Szentpéterváron is összetűzések voltak a május 1-jei megmozdulásokon a biztonsági erők és a tüntetések résztvevői között.
MTI
Két szigetet összekötő hídon történt vasúti baleset.
MTI
MTI
hvg.hu
Münchenben a CEU egyik oktatója és a német Szabaddemokrata Párt képviselője mondott beszédet, majd a tömeg a magyar konzulátus elé vonult.
hvg.hu
Túlélte, de ez nem rajta múlt.
hvg.hu
Nem zavarta őket a forgalom, Macron pedig a végén még ajándékot is kapott.
hvg.hu
Dán kutatók szöveteket emeltek ki nők petefészkéből és módosították azokat, hogy később, amikor a nő gyereket szeretne, vissza lehessen ültetni. Az eljárást természetesen még fejleszteni és tesztelni kell, de ha működőképes lesz, segíthetne például olyan nőkön, akik kemoterápia miatt veszítették el fogamzóképességüket.
MTI