Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy másik svéd férfi ellen nemzetközi körözést adtak ki.
A dán rendőrség őrizetbe vett egy 22 éves svéd férfit a koppenhágai adóhivatalnál a múlt héten történt robbanással összefüggésben, egy másik, 23 éves svéd férfi ellen nemzetközi körözést adtak ki. A múlt kedden történt esetet szándékos támadásnak minősítette a rendőrség. A detonációnak a helyi sajtó szerint – egy enyhén megsérült járókelőt leszámítva – nem voltak áldozatai, de a sajtóban megjelent felvételeken látszott, hogy az épület homlokzatán és bejáratán súlyos károk keletkeztek. A hatóságok gyorsan reagáltak a robbantásra, és több utcát is lezártak, éjszaka pedig szünetelt a vasúti forgalom a közeli Nordhavn állomáson is.
Négy nappal később egy koppenhágai rendőrőrsön történt robbanás a Norrebro nevű kerületben. Jorgen Bergen Skov országos rendőrkapitány akkor újságíróknak azt mondta, bár nyilvánvalóan szándékosságról van szó, semmi nem utal terrorcselekményre.
A dán rendőrség Twitteren a lehetséges tanúkat arra kérte, haladéktalanul jelentkezzenek, hozzátéve, hogy elsősorban egy fekete ruhás, fehér cipős embert keresnek, aki a robbanás pillanatában futott el a helyszínről.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.