#kormányváltás

Percről percre: Gyurcsány ment, Bajnai jött
 

Percről percre: Gyurcsány ment, Bajnai jött

204 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett az Országgyűlés menesztette Gyurcsány Ferencet, és miniszterelnöknek választotta Bajnai Gordont, aki az MSZP és az SZDSZ támogatásával a harmadik köztársaság hetedik kormányfője lett. Immáron harmadszor fordult elő, hogy a négyéves parlamenti ciklust nem tölti ki a végrehajtó hatalom elsőszámú vezetője, de a kormányfőváltásra először kerülhetett sor konstruktív bizalmatlansági indítvány révén. A mai nap történései percről percre.

hvg.hu hvg.hu

Fidesz-KDNP: döntés a mikéntről kedd délelőtt
 

Fidesz-KDNP: döntés a mikéntről kedd délelőtt

A Fidesz és a KDNP ma délelőtt dönt arról, milyen formában utasítják el a bizalmatlansági indítványt, amely alapján Gyurcsány Ferenc helyére Bajnai Gordon kerül a miniszterelnöki posztra. Az MDF esetében elképzelhető, hogy a párt képviselői nem egyformán szavaznak majd.

MTI MTI



Draskovics belügyminiszter, Vahl Tamás gazdasági miniszter lehet
 

Draskovics belügyminiszter, Vahl Tamás gazdasági miniszter lehet

Újra belügyminiszter vezetheti az önkormányzatok ügyeit és a rendvédelmi szerveket - értesült a Népszabadság. A Bajnai-kormányban a tárcát az eddigi igazságügyi miniszter, Draskovics Tibor irányíthatja majd. A gazdasági tárca élére a lap információja szerint Vahl Tamás kerülhet.

MTI MTI

Fricz Tamás nem szólalhat fel a parlamentben
 

Fricz Tamás nem szólalhat fel a parlamentben

Szili Katalin házelnök közölte: nem szólalhat fel a konstruktív bizalmatlansági indítvány jövő keddi parlamenti vitájában a Civil Összefogás Fórum, amely azért fordult az Országgyűlés elnökéhez, hogy felolvashassa petícióját a plenáris ülésen.

MTI MTI




Válságlélektani tippek kezdő politikusoknak
 

Válságlélektani tippek kezdő politikusoknak

A Gyurcsány-kormány a krízismenedzsmentben is sikertelen volt. Képtelen volt megakadályozni, hogy a status quo fenntartásában érdekelt reformellenes csoportok uralják a közbeszédet, és egységfrontot képezzenek a változásokkal szemben.

unknown unknown


Békesi: „hogy ősszel mi lesz, az a nagy kérdés”
 

Békesi: „hogy ősszel mi lesz, az a nagy kérdés”

Békesi László volt Kóka János vendége a Budai Liberális Klub legutóbbi összejövetelén. A nemrég feloszlott Reformszövetség szakértőjeként ismét reflektorfénybe került pénzügyi szakember egyebek mellett úgy látja: Nyugaton felerősödtek azok a protekcionista nézetek, amelyek nehezményezik a közép-kelet-európai országoknak adott nagymérvű támogatást. "Pedig ha magunkra hagyanak bennünket, az másfélmillió munkanélkülit és ötszáz forintos eurót jelentene."

unknown unknown



Gyurcsánnyal együtt Daróczi is távozik
 

Gyurcsánnyal együtt Daróczi is távozik

Gyurcsány Ferenc az utolsó kabinetülésen elköszönt a kormány tagjaitól, azoktól is, akik a következőben nem lesznek benne és azoktól is akik szerepet kapnak majd - mondta Daróczi Dávid a kormányszóvivői tájékozatón. Azt is hozzátette: a leköszönő kormányfő jövőjét itthon, a "progresszív politika egyik szereplőjeként" képzeli, de "hátrébb lép".

hvg.hu hvg.hu


Mádl aláírt. Előrehozott választást követelnek
 

Mádl aláírt. Előrehozott választást követelnek

Új miniszterelnök helyett új parlamenti választások kiírását követeli 56 közéleti személyiség. A dokumentum aláírói között van Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Szabad György, az Országgyűlés korábbi elnöke és Zlinszky János, az Alkotmánybíróság egykori tagja.

MTI MTI