Macron a szülőkre bízná, iskolába engedik-e gyereküket
Hasonlóképpen bízná az önkormányzatokra az őket érintő, helyi ügyekben való döntések meghozását is az elnöki hivatal.
Hasonlóképpen bízná az önkormányzatokra az őket érintő, helyi ügyekben való döntések meghozását is az elnöki hivatal.
MTI
MTI
hvg.hu
A rendezvény helyszíne idén járványkórház lett, de jövőre pótolja a dalversenyt a holland város.
MTI
MTI
hvg.hu
Jó és megalapozott döntés a május 4-i érettségi - véli a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakmai vezetője.
hvg.hu
Jóval kevésbé fertőznek azok a betegek, akiknél a koronavírus-fertőzésből való felépülésük után másodszor is kimutatták a vírust – közölték dél-korai egészségügyi illetékesek.
MTI
A bértámogatási program átírásával még megmenekült a Pannon Fine Food, de a kormány segítségére így is szüksége lesz.
MTI
MTI
hvg.hu
Véletlenszerű kiválasztás alapján kezdenek a lakosság tömeges tesztelésébe Észtországban, hogy kimutassák az új típusú koronavírus terjedését – közölte csütörtökön a Tartui Egyetem. Az intézmény tájékoztatása szerint a nyolc hétig tartó vizsgálatban 16 ezer lakost ellenőriznek és kérdeznek majd ki a járvánnyal összefüggésben.
MTI
Növelték az állam devizaadósságának arányát, hogy ne legyen baj a válságkezelés finanszírozásával.
MTI
MTI
hvg.hu
Újabb egészségügyi dolgozó koronavírustesztje lett pozitív a tatabányai kórházban, így már összesen 17 fertőzöttről tudni. Többen karanténba kerültek. Kiderült, betegek is megfertőződtek, de az ő számukat nem közölték. A szerkesztőségünket megkereső Zsolt attól tart, a dialízisre szoruló 86 éves édesanyja is elkapta a vírust, akit pénteken szállítottak be a kórházba.
Szlavkovits Rita
A tervezettnél hetekkel hamarabb lett kész a Google és az Apple azzal a közös munkával, amely segíthet megfékezni a koronavírus-járványt.
hvg.hu
A főorvos betekintést ad a sürgősségi osztályok mostani működésébe, a többi osztálynál pedig úgy látja, hogy "küzdenek azért, hogy fel tudjanak venni beteget". Mindenáron el kell kerülni, hogy gép sorsolja ki, hogy kinek jut lélegeztetőgép, viszont nem lesz egyszerű majd az elmaradt műtéteket sem pótolni – véli Zacher. A tapasztalatok alapján pedig joggal feszegethető, hogy szükség van-e egyáltalán ennyi kórházi ágyra.
hvg360
Ingyen, nagy hírverés nélkül mentőautót kezdett el vezetni Maurizio Arrivabene.
hvg.hu
Az olasz polgári védelmi hatóság közzétette a koronavírus-járvány alakulását jelző napi statisztikát.
hvg.hu
Más kizáró tényezőket is felsorolt a pénzügyminiszter.
hvg.hu
A félig lebénult férfi a zárójelentése szerint kielégítő általános állapotban volt. Élettársa szerint hazaküldték meghalni.
hvg.hu
Amíg Orbán Viktort az országgyűlési képviselők legalább egyharmada támogatja, addig tarthat magánál minden hatalmat, amíg csak akarja. Ráadásul olyan rendeleteket hozott a kormány a járványra hivatkozva, amelyeknek közük sincs a koronavírushoz – írja Halmai Gábor és Kim Lane Scheppele.
hvg.hu
A hivatalos adatok szerint 83 ezer fertőzöttet regisztráltak az országban, ám egy kutatás szerint a tényleges számuk akár már februárban 232 ezer fölött lehetett.
hvg.hu
A koronavírus-járvány egyik nagy nyertese lehet a Zoom, a videós szolgáltatást a(z önkéntes) karantén és a távoli munkavégzés miatt egyre többen használják – a súlyos biztonsági problémák ellenére.
hvg.hu
Négy napon át dolgoznak majd 24 órában, hogy még a koronavírus-járvány tetőzése előtt elkészüljön a munka.
hvg.hu
A HVG által megkérdezett hazai befektetők a közhangulatnál jóval derűlátóbban ítélik meg a járvány okozta válság kimenetelét. Másodikként Nagy Elek, a BÁV és a Főtaxi többségi tulajdonosa írja le, milyen változásokra és kihívásokra számít.
hvg360
A járvány miatt kialakult gazdasági helyzet sok vállalkozás számára szükségessé teszi, hogy újragondolják a dolgozók foglalkoztatási jogviszonyát – erre mutatott be példákat az Adózóna.
hvg.hu